Sziasztok!

A mai nap egy káosz volt, de a vége mégis jó lett. Vagy nem is annyira lett jó, de már annak is örülünk, ha nincs baj.
Reggel összepakoltam a táskába Zoli cuccait, mert ment a kórházba.
Szépen minden benne volt, ami egy kórházi tartózkodás alatt kell. Pizsama, papucs, zoknik, köntös, tisztálkodási szerek, WC papír, szalvéta, törölköző stb. Megbeszéltük, hogy átöltözik, aztán elindul a kórházba, és én majd holnap meglátogatom. Nem szeretném elmondani, hogy miért kell kórházba mennie, de a betegsége rendszeres kontrollt igényel.
Kiosztottam a többieknek a forró teát, a gyümölcsöt, a vitaminokat és a reggelit, aztán elindultam a dolgomra. Közben telefonált egy hölgy, hogy az Anyák az Anyákért Alapítvány felhívására ad nekem egy bakancsot, találkozzunk. Nagyon szépen köszönöm, mert nagyon jó lett Milánnak a bakancs.
Sajnos a hölgy nevét elfelejtettem, mert kicsit kusza ma az életem. 
Délután hazafelé kiváltottam Józsi orvosságait, és levittem neki.
Két barátja volt nála, és éppen rólam beszéltek. Csöppet sem volt meglepő, hogy ők is hajléktalanok voltak, és természetesen segítséget kértek. Miután megbeszéltük, hogy amit kértek, mikor kapják meg, hazajöttem dolgozni, és közben főzni is. Aztán megérkezett immár rendszeres segítőtársam és barátnőm, Bálint Valéria is, így aztán gyorsabban készült a tarhonya, a körömpörkölt és a tea is. 
Persze jót beszélgettünk közben. Aztán csengettek, és jött Vizvári Jutka egy csomó fél literes műanyag palackkal. Ez most életmentő volt, mert már nem tudtuk volna mibe vinni a teákat, és éppen azon gondolkoztunk, hogyan fogjuk meginni azt a rengeteg vizet amit azért vettünk, hogy legyen műanyag palackunk.
Köszi Vizvári Jutka!

Már majdnem készen lettünk a kajával, mikor befutott Vali lánya, és a barátja, és egy csomó meleg dolgot hoztak.
Közben megjött Józsi is, aki rendszeres segítőm az ételosztásoknál, és most is velünk tartott az aluljáróba.
Kiosztottuk a kaját, és kiderült közben az is, hogy Csabi nem talált el arra a címre, ahova dolgozni ment volna. Ezért eléggé szégyellte magát, de elmondása szerint Rákoscsabán senki nem segített neki, hogy megtalálja azt az utcát, ahova mennie kellett. A kényelmetlen cipőjében, ami nem az ő mérete, sokat gyalogolt, de eredménytelenül. Aztán egy idő után hazajött, amikor már fázott és éhes is volt. Csak egy ezrest kapott tőlem reggel a vonatra, abból nem nagyon szaladgálhatott.
Ahogy osztottuk az ételt, megláttam, hogy Zoli is a helyén fekszik.
Persze rögtön kérdeztem, hogy mi történt, miért van itt. Elmondta, hogy a kórházon belül ide-oda küldözgették, aztán azt mondták neki, hogy további ellátást nem igényel.
A jövő héten majd én is vele megyek, mert ez nem egészen így van!
Már lassan azt kell hinnem, hogy parancsba van adva az orvosoknak, hogy a hajléktalanokkal nem szabad foglalkozni, sorsukra kell hagyni őket.

Lacinak fáj a foga. Ő ma Valinak panaszkodott egy kicsit, és kapott is tőle orvosságot. Ma éjjel az interneten kiderítem, hogy a hajléktalanok hova, melyik fogászatra tartoznak. Sajnos szinte egyiknek sincs rendben a foga. Közben azt is megtudtuk, hogy itt a nyolcadik kerületben él egy féltestvére, és jó volna ha megtalálnánk együtt. Igaz, már nagyon régen nem találkoztak, de hátha...
Vasárnap erről is beszélni fogunk.
Misi annyira várta, hogy egy kicsit vele is beszélgessek. Csak úgy csillogott a szeme, amikor mondtam, hogy ma kicsivel több időm lesz rá.
Tényleg olyanok már, mint a gyerekeim. Tudom, hogy közületek is sokan így tekintettek erre a kis családra, hiszen rajtam keresztül egy kicsit beleláttok az életükbe. Ez pedig jó. 
Így, hogy közelebb kerültek hozzátok ezek az emberek, és a megosztásaitok által egyre többen ismerik meg a hajléktalanok életét, gondolatait, érzéseit, talán bővülni fog az a tábor, akik nem gondolják azt az utcán élőkről, hogy semmirevaló, link csürhe.
Én azt gondolom, hogy hősök ők, akik ilyen körülmények között is életben tudnak maradni, megküzdve minden nap az előítéletekkel, a lenézéssel, az időjárás viszontagságaival, és sokszor az éhezéssel, szomjazással is (mert azt azért tudni kell, hogy Budapesten télen nem lehet, csak pénzért ivóvízhez is jutni).
Köszönöm, hogy egyre többen érzitek, hogy segíteni kell ezeken az embereken is.
Köszönöm, hogy sokan segítettek abban, hogy a felmerülő igényeket teljesíteni tudjam, hogy minden nap legyen meleg kajájuk, forró teájuk ezeknek a nem mindennapi embereknek. 

Sziasztok!
Ma elég izgalmas volt az egész nap. Már eleve az elég feladatot adott, hogy megszervezzem, hogyan megyek az aluljáróba a reggeli forró teával, gyümölccsel, és Józsihoz a kórházba a pizsamával, és azzal a cuccal, amit még itthon felejtettem előző nap. Meg természetesen egy kisrádióval, mert abban is szól azért néha zene. 
Megoldottam, bár nem volt egyszerű. Mindenki megkapta a saját holmiját, aztán robogtam tovább a dolgomat intézni. A kórházban még megbeszéltem Józsival, hogy pótolni fogjuk az elveszett dolgait, és majd jövök. Szomorú volt, de bízott benne, hogy úgy lesz, ahogy ígértem, mert én eddig még soha nem hagytam cserben.
Délelőtt felhívott a kórházból az orvos, aki közölte velem, hogy nem tartja bent tovább Józsit, mert nem engedi kezelni magát, és minősíthetetlen stílusban beszél a nővérekkel, ezért menjek érte. Megbeszéltem vele, hogy csak délután tudok menni, hagy maradjon ott addig. Ebbe bele is egyezett. Ideges voltam nagyon, hiszen tudom, hogy Józsi ok nélkül nem beszél senkivel tiszteletlenül. Kicsit hirtelen haragú, és nagyon önérzetes, de amúgy tisztelettudó és kedves mindenkihez.
Barátnőm, Bálint Valéria megígérte, hogy jön segíteni megfőzni a kaját munka után. Így is történt, odatettük a vacsorát, és amikor készen lett, elmentünk a kórházba Józsiért. Teljes volt a káosz, senki nem tudott semmit, háromnegyed órát ültünk a folyosón, mire kiderült, hogy Józsi elment, és elvitte a zárójelentését is.
Egyedül, egy kerekes székes, béna ember, aki ráadásul még beteg is. 
Hazafelé természetesen lementünk az aluljáróba, de csak Misi aludt az ágyán, senki nem volt ott. Nagyon bántott a dolog, és körbementünk a Keletin, de sehol nem láttam. Hazajöttünk, és még egyszer átmelegítettem a már kész sóletet, és még tettem egy jó fél kiló cukrot abba a teába, amit Vali főzött. :D Mert kell az energia.
Sanyival, a segítőmmel, és Valival elindultunk az aluljáróba, ahol már hallottam Józsi hangját. Huncut mosollyal az arcán ült az ágyában. Miután kiosztottuk a vacsorát azoknak, akik "otthon" voltak, és eltettük a maminak is az adagját, megjött Csabi is a munkából. Ő is kapott egy kis tányér kaját, mert több nem kellett neki, én cserébe pedig kaptam egy szép bögrét. 
Hihetetlen, hogy el vagyok kényeztetve. Milán ma nagyon kedves volt, két tányérral is kért a sóletból, és úgy evett, mint ahogy még eddig soha nem láttam enni. Aztán megkérdezte, hogy lefényképezhet-e emlékbe a telefonjával, amire a kedvenc számai is rá voltak töltve Nótár Marytől. Kérdezte, hogy szeretem-e? Be kellett vallanom, hogy soha nem hallgatok ilyet. Kicsit meglepődött. 
Misi még szeretett volna egy kicsit enni, és úgy szólt, hogy Anya, kaphatok még?
Ő nem is hív másként, és úgy is tekint rám, mint az anyjára. Zoli ma nem volt jó passzban, de holnap reggel megy be ő is a kórházba.
Neki kell egy sporttáska, amit még nem kaptam meg. De nem számít, mert majd odaadom az enyémet. Nem mehet el táska nélkül, lepukkantan, mint egy csöves.
Összekészítem neki a cuccot, amit bevisz magával. Nagy törölköző, tisztasági felszerelés, pohár, kanál, papírszalvéta, zsebkendő. Neki már jó lesz holnaptól. Nem fog fagyoskodni egy darabig. Remélem, őt nem csak egy fél napig tartják bent azért, mert hajléktalan.
Csaba holnap reggel munkába megy Rákoscsabára. Már alig várja. Napok óta erre készül. Bízom benne, hogy jó munkát fog végezni. Ma nagyon szépen összepakolt és takarított. Meg is dicsértem, ahogy azt kell.  Jó munkájáért kapott egy doboz cigit is.
Laci, azt hiszem, szintén beteg lesz, mert nehezen kelt fel már reggel is, és most is elég hamar elbújt. Mikor Vali odavitte neki a kaját, nem is akart enni. Azt mondta, hogy még nagyon forró. Aztán bebújt a takarója alá. Kétszer is szóltam neki, hogy egyen. Látszott rajta, hogy fázik. Jó lenne, ha megúsznák ezt a közelgő nagy hideget is komolyabb bajok nélkül. Igaz, hogy tömöm beléjük a vitaminokat rendesen, de sajnos ez nem véd meg a csontig hatoló hidegtől.
Rohadt egy világ ez, hogy embereknek kell ilyen körülmények között vegetálni, miközben a közvagyont némelyek sajátjuknak tekintik, és bolond módon pazarolnak.
Csodálom ezeket az embereket itt az aluljáróban, mert annak ellenére, hogy az életük egy matracra és néhány ember jó szívére korlátozódik, mégis tudnak nevetni, el tudják nyomni magukban azt a mérhetetlen fájdalmat, amit még én is érzek, ha belegondolok, hogy én hazamegyek, ők pedig fáznak tovább, és reménykednek, hogy holnap kicsit jobb lesz.
Nem szeretem a telet már régóta.
Nem szeretem a hideget, és szomorúvá tesz a csúszós, sáros utak, a takarítatlan és balesetveszélyes járdák látványa.
De ennyire még soha nem vártam a tavaszt, mióta közelebb kerültem ehhez a néhány fantasztikus emberhez, akik nem voltak olyan szerencsések, mint mi, akik a meleg lakásunkban nézhetjük az interneten az eseményeket, benyúlhatunk a hűtőnkbe valami kis finomságért, vagy elmerülhetünk a forró és illatos vízben a fürdőszoba melegében.
Szerencsés vagyok, és nagyon szomorú. 

Sajnos nem kerültek elő Józsi cuccai. Ami zárójelentést kiadott ez a doki, azzal nem küldhetem el a miskolci hajléktalan szállóra, ahova menni szeretne, és ahol helye is lenne, mert hiába kértem őket, tüdőszűrő papírt nem csináltak. Így aztán nem fogadják be Miskolcon. El kell mennie tüdőszűrésre, de én holnap sajnos nem érek rá, aztán meg hétvége. 
Közben jönnek a mínuszok. 

Kata és Milán. Te is szereted Nótár Maryt?

Sziasztok!
Ma is mozgalmas volt a nap, nem kevés tanulság nélkül.
Reggel szokásos körömet a barátnőmmel együtt futottam, aki Szalai Kriszta előadására utazott ide Mosonmagyaróvárról.
Mindenki megkapta a reggeli forró teát, a gyümölcsét, és az ígéretet, hogy majd jövök.
Aztán kikísértem a barátnőmet a vonathoz, és ment mindenki a dolgára. Én egész nap azon gondolkodtam, hogy Józsi betartja-e az ígéretét, hogy bemegy ma a kórházba. Reggel még lelkes volt, de aztán nem lehet tudni...
Délután hamar vittem a vacsorát, mert tudtam, hogy vendégeim lesznek, és még Józsi kórházi útját is intézni kell. Ma csülökpörkölt volt krumplival és vegyes savanyúsággal.
Volt nagy boldogság. A fiúk elmesélték, hogy vendégük volt. Kigyósi Móni látogatta meg őket.
Köszönöm, hogy időt szakítottál a "gyerekeimre", drága Móni.

Kaja után a koszos edényekkel hazaballagtam, és megbeszéltük, hogy csak este hívok mentőt Józsihoz, ha viszem a forró teát.
Közben befutott hozzám Kozák Annamária a Katolikus Rádió fiatal riportere, és míg készítettem a teát, egy jót beszélgettünk. Utána ő is lejött velem az aluljáróba, és riportot akart készíteni az enyéimmel. Amíg én a mentőt intéztem, addig ő Sanyival beszélgetett, aki már nem volt szomjas, mert bánatában, hogy Józsi barátja elmegy, jól berúgott.
Sanyi nem úgy hajléktalan, ahogy az enyéim, de szívesen jár az aluljáróba, mert itt mindig jó a hangulat.
Én hívtam a 112-t, és kértem, hogy küldjenek egy mentőt, mert egy hajléktalan már napok óta lázas, nehéz légzése van, és valószínűleg tüdőgyulladása van. Mondtam az összes adatát, és azt is mondtam, hogy itt megvárom amíg jönnek.
Álltunk ott vagy egy órácskát, mikor a mentő helyett jött két utcai szociális munkás, mert őket küldték. :(
Ettől nem voltam boldog, hiszen egyik sem volt orvos, és közöltem velük, hogy mindenképpen mentőt akarok, és ha nem jön, akkor nagy balhé lesz, ezt megígérem. A szociális munkásokkal jót beszélgettünk, és kiderült, hogy már hallottak rólam. A hölgy, akinek a nevét elfelejtettem megkérdezni, azt mondta, hogy most már tudja, hogy ki az az Anya, akit Misi mindig emleget. :)
Nekem melegség járta át a szívem.
Az ő kérésükre mégis küldtek egy mentőt, majd valamikor érkezik. Közben én hazaszaladtam, mert jöttek hozzám, és mire visszaértem, a mentő két fiatal sráccal megérkezett. Némi tanakodás, egyeztetés után Józsit a Péterfy utcai 2. bel osztályára irányították.
Természetesen gond volt a tolókocsi, mert a mentő nem tudott lejönni az aluljáróba, és a tolókocsi nem fért volna be a mentőbe. Megoldottam a problémát, mert eltoltam Józsit a Péterfybe. Az egyik mentős fiú meg akarta kérdezni a portást, hogy hol van a 2. bel, de mondtam neki, hogy csak nyugodtan jöjjön utánam. :)
Felmentünk az osztályra, ahol jó meleg volt, és én már ettől boldogabb voltam, hogy Józsi ma biztos, hogy nyugodt helyen lesz.
Jött egy nővér, csinált EKG-t, majd előkerült a doki is, aki megvizsgálta. Aztán megkerestük a szobáját, és az ágyát. Legjobban annak örült, hogy végre fürödhet.
Persze makacs ember a maga 73 évével, és segítséget nem fogadott el, így aztán eljöttem, megígérve, hogy holnap reggel beviszem a zenedobozát, és még néhány apróságot a táskájából, ami nálam lesz addig, amíg ki nem engedik a kórházból.
Utána pedig Miskolcra fog költözni, hála a miskolci kapcsolatainknak.
Visszamentem az aluljáróba, és Józsi ágyáról az összes cucca eltűnt. Nem volt meg a táskája, amiben az összes ruhája volt, és nem volt meg a zenedoboza sem. Pedig neki a zene jelenti az életet, amivel én teljesen azonosulni tudok. Zene nélkül tényleg nem érdemes élni. 
Misi édesen aludt, és azt mondja, hogy fogalma sincs, hogy ki vihette el Józsi cuccát. Ő nem látott semmit, de nagyon sajnálja. A többiek még nem voltak otthon, így ők sem láttak semmit.
Ma egész nap rossz kedvem volt, de azt nem gondoltam, hogy ennyire szomorú lesz ennek a napnak a vége.
Most a könnyeimet nyelem, és el sem tudom képzelni, hogyan fogom mindezt reggel Józsinak elmondani, hogy az életéből semmi nem maradt, csak az a pár cucc, ami nála van. 
Micsoda tragédia!
Pedig azt hittem, hogy nem lesznek csak pozitív történeteim, hiszen annyira jól alakult ennek a kis családnak az élete.
Talán majd helyre jön minden! Én legalábbis megpróbálok erről álmodni, hátha az álmom valóra válik.
Csak az a fránya reggeli beszélgetés ne lenne Józsival.
Ma biztos rosszul fogok aludni, ha végre eljutok az ágyamba.
De ő legalább melegben van, és egy kicsit boldogabb. Már ez is eredmény.

Jó éjszakát barátaim. 

Sziasztok!
Ma igazán izgalmas napom volt.
Reggel, mielőtt a dolgomra mentem volna, lementem az aluljáróba a reggeli forró teával, gyümölccsel, orvossággal.
Megdöbbentő volt az a rend, ami fogadott. Még fel is volt mosva, pedig a víz nagy kincs, mert a közteresek nem adnak, és kút, csap sehol nincs a környéken. 
Teljesen elérzékenyültem, hogy ennyire a kedvemben akarnak járni.
Délelőtt aztán Varga Katalin nagy meglepetést okozott az "enyéimnek", mert a legértékesebb dolgot vitte nekik, amit kaphatnak: cigit.
Ahogy megtudtam, hatalmas szeretettel fogadták már akkor, amikor mondta, hogy az én barátnőm, de mikor még az ajándékot is megkapták, teljesen levette őket a lábukról.
Délután jött a barátnőm Mosonmagyaróvárról, és mielőtt kimentem elé a vonathoz, lementem hozzájuk. Józsi azzal fogadott, hogy ő el akar menni Miskolcra az ottani hajléktalan szállóba, mert már nagyon rossz neki ez az aluljárós lét. Nem érzi jól magát ebben a hidegben. Mondtam neki, hogy addig, amíg ezt elintézzük, menjen be a kórházba, ahogy megbeszéltük. Azt mondta, hogy majd holnap. Ezen kicsit kiakadtam, hiszen már napok óta ezt mondogatja, hogy majd holnap... De felhívtam Miskolcon Margó Pandákot, aki mindjárt mondta, kihez forduljak, ha biztonságban akarom tudni védencemet. Meg is történt a telefonálás, és mire a barátnőm megérkezett, már tudtam, hogy Józsi egy sima orvosi vizsgálat, egy tüdőszűrő papír után már mehet is a miskolci hajléktalan szállóra.
Aztán nekiálltam megfőzni a vacsorát, amit ma elég hamar vittem le, hiszen este színházba mentünk. Levittem a vacsorát, amit jóízűen el is fogyasztottak.
A mamitól megint kaptam egy tábla csokoládét. Azt mondta, hogy ő kapja, de neki nem kell, ezért nekem adja. Ő nem szereti. Ehhez képest, mikor én édességet, nápolyit, csokoládét, szaloncukrot viszek neki, azt sem tudja, hogy egye meg. 
Annyira megható, hogy gondol rám, és kedveskedni akar.
Milán, a fiatal srác, aki mint egy kis vad élt közöttük már egy hete, és nem volt hajlandó kommunikálni velem, csak tegnap este először, ma úgy jött utánam, mintha madzagon húztam volna. Miután nagy sokára rákérdeztem, hogy mit szeretne, szégyenlősen azt mondta, hogy egy meleg kabátot és egy plusz takarót. Meg jó volna egy meleg 41-es cipő is.
Sajnos cipőm nincs, de kabát, takaró került neki.
Zoli is készül a kórházba, ő 22-én fog befeküdni. Fél is tőle, és várja is.
Fél, hogy ott magára marad, és várja, mert ott mégis csak meleg van.
Az, hogy meggyógyítják-e, az nem érdekli.
Szó nélkül veszik be a vitaminokat, meg sem kérdezik, mit adok nekik. Maximális a bizalom. Hihetetlen ez a változás, ami bennük lezajlott ez alatt a bő egy hónap alatt, mióta napi kétszer lejárok hozzájuk.
Aztán elmentünk Szalai Kriszta darabjára, ami a hajléktalan létről szól. Kriszta öt napot töltött az utcán ahhoz, hogy ezt a darabot hitelesen elő tudja adni. Hihetetlen volt, amit ott láttunk. Biztos vagyok benne, hogy szem nem maradt szárazon a nézőtéren. Hatalmas élmény volt számomra is. A szívem nehéz volt, amikor Kriszta Jutka sorsát mesélte el. Én már régóta ismerem Jutkát, és tudtam egy-két dolgot az életéből, de mégis megrázott ez az egész.
Szerintem ez a legjobb érzékenyítő tréning, amit kötelezővé tennék minden közhivatalban azoknál, akik a hajléktalan-ellátásban dolgoznak. Kötelezővé tenném a szociális szférában és az iskolákban is.
Egész biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb lenne a világ, ha mindenki megismerné a hajléktalanok sorsát, a helyzetük kialakulását, a gondolataikat, az érzéseiket, a világról alkotott véleményüket.
Mert ők is emberek, vágyakkal, érzésekkel tele.
Köszönöm, Kriszta, ezt az élményt, és köszönöm azt a pulóvert is, amit elhozhattam a díszletből az egyik védencemnek.

Nagyon sok barátommal találkoztam ezen az előadáson. Fantasztikus volt, hogy ennyi érzékeny, a világ dolgaira odafigyelő, empatikus emberrel töltöttem az estémet.
Gazdag vagyok, mert sok jó embert ismerek. 
Köszönöm, hogy vagytok. 

Sziasztok!

Ma reggel érdekes meglepetésben volt részem, amikor az aluljáróba vittem a forró teát, a banánt és a szendvicset.
Józsi ágyánál ott ült az az ember, akihez a múltkor rendőrt kellett hívni, és a mentőkkel elvitetni, hogy meg ne fagyjon, miután összevizelte magát, Józsi ágyával együtt.
Most józan volt, és láttam, hogy szégyelli magát. Mondtam neki, hogy spongyát rá, hiszen elég sokba került neki ez a kis kaland. Megfizette már az árát.
Kiosztottam a reggelit, még megírtam Józsi helyett egy levelet a fiának, amiben a további kapcsolattartáshoz az én címemet adtuk meg, és a telefonszámomat, aztán mentem a dolgomra.
Ugyan Józsival azt beszéltük meg, hogy ma bemegy a kórházba, és már össze is készítettem neki a kórházi cuccot, a tisztálkodó szereket, kanalat, villát, szalvétát, de azt mondta, hogy majd ha hazajöttem, délután, akkor fog menni.
Nem erőszakoskodhatok vele, az ő döntése. Megbeszéltük, hogy majd délután jövök, és hívom a mentőt, addigra összeszedi a holmiját.
Délután már azzal fogadott, hogy sokkal jobban van, már nem fázik annyira, és nem akar menni még.
Hazajöttem, és nekiálltam főzni.
Ma a kaja paprikás krumpli volt nokedlivel, sok kolbásszal, virslivel. Jó fűszeresen, hadd melegítsen.
Közben megérkezett Rádi Marika, aki egy csomó mindent hozott. Pillanatok alatt tele lett a konyhaasztal cukorral, édességgel, stb.
Kaptam Józsinak pizsamát és köntöst, sapkát Milánnak, meleg pulóvereket és nadrágot a maminak. Jót beszélgettünk, aztán szaladnia kellett.
De már készen is lettem mindennel, és elindultam az aluljáróba. A két Csabi és Zoli még dolgozott. Misi ma nagyon kommunikatív volt. Kérte, hogy ha van egy kis időm, beszélgessünk négyszemközt.
Olyan történetet mesélt, hogy a szemem felakadt. Ideadta az összes igazolványát, és megkért, hogy intézzek el neki valamit. Ez a feltétel nélküli bizalom. Mindent megpróbálok, hogy segítsek neki, de azt hiszem, hogy nem egyszerű az ügy. Nem kaptam felhatalmazást rá, hogy elmeséljem a történetét, de azt hiszem, ha majd megoldódik, akkor ez egy sikersztori lesz!
Új lakó érkezett a "családba", ő mindjárt kapott takarót, paplant, párnát, házirendet. 
Őt is Józsinak hívják, és nagyon hálálkodott, hogy itt lehet. Milán, a kis srác is nagyon kedves volt ma, pedig ő soha nem vett részt a beszélgetésekben, és enni is csak akkor evett, ha otthagytuk neki, és már eljöttünk. Megkért, hogy szerezzek neki egy 41-es meleg cipőt. Azt hiszem egy normális kabát is ráférne.
Az új Józsinak is cipő problémája van. Neki 42-es a lába. Persze sokat mennek, a vékony cipőben még jobban fázik a lábuk, mint nekünk, hiszen ők nem tudnak felmelegedni szinte soha. 
Ma azt éreztem, hogy karácsony van.  A mamitól kaptam egy tábla csokoládét, Lacitól egy csokoládé télapót, és Józsitól egy üveg nescafét, mert adni jó. 
Annyira el vagyok kényeztetve. 
Annyi szeretet van ezekben az emberekben, olyan hálásak, és annyira bizonyítani akarnak, hogy néha már kínosan érzem magam.
Jó, hogy ilyenek lettek. Mióta a varázsasztal kikerült szenteste, megváltozott az életük. Az enyém is. Sokkal többet dolgozom, minden nap rendszeresen főzök, a cukorra már ránézni sem bírok, mert napi három kiló fogy nálam, mert csak így lehet elkészíteni a világ legjobb teáját.
Zoli még mindig dolgozott, amikor eljöttem. De azért két mondatot beszéltünk. Neki majd egy sporttáska kell, amikor megy 22-én a kórházba.
Természetesen neki is meglesz a felszerelése amivel a kórházba mehet.

De már legalább élni akarnak. Mind! Terveik vannak, céljaik lettek.
Mesélnek, néha még boldognak is tűnnek. Az emberek pedig visznek nekik mindenféléket. 
Mert azért szép lassan csak kialakul ez a fránya szolidaritás! 
Én legalábbis remélem.
Jó volna, ha ma mindenki arról álmodna, hogy összefogunk, és megszüntetjük ezt az egész ellenségeskedő, gyűlölködő hozzáállást.
Szeretettel, kedvességgel sok mindent el lehet érni. Szerintem. 
Jó éjt, szép álmokat nektek drága barátaim. 
Köszönöm a támogatásotokat!

Sziasztok!
Péntek 13. van!
Sokan vannak, akiknek ez szerencsét hoz, mert ebben hisznek, és vannak olyanok is, akiknek ez egy szerencsétlen nap. Az „enyéim” talán az utóbbi kategóriába tartoznak, mert hiába volt a reggeli banán és szendvics és forró tea mellé egy-egy szelet csokoládé, hiába volt a meglepetés ebéd, amit az Anyák az anyákért Alapítványtól Évi Niklesz-Varga hozott rendszeres segítőnkkel Connerth Gottfrieddel együtt, hiába került még új pulóver szinte mindenkinek, a hangulat nyomott volt egész nap.
A reménytelenség kúszott be közéjük ezzel a gyalázatos, szűnni nem akaró havas esővel. Józsi csak azt érzékelte ebből az időjárásból, hogy minden csupa mocsok és nem szárad fel a kő a víztől az aluljáróban.
Széttárta a karját, amikor kérdeztem, hogy mi van vele, és annyit mondott csak: mi lehetne itt az emberrel? A szeme könnyben úszott. Úgy éreztem, hogy megszakad a szívem. Próbáltam erősnek látszani, és mondtam neki, hogy kitartás, lesz még jobb idő is, és majd kialakul, egyen inkább egy kis mandarint.
Mikor Éviék megérkeztek, addigra már valahogy megnyugodott, hiszen mondtam neki, hogy finom disznótoros kaját hoztak a barátaim. Erre felcsillant a szeme, de leginkább a fasírtnak örült, mert természetesen azt is kaptunk. Meg sok péksüteményt, és meleg teát is. Éviék mindenre gondoltak.
Köszönet nekik érte!
Aztán hazajöttem, és nekiálltam főzni a vacsorát. Persze jó zsíros, paprikás, szalonnás sok tésztás nehéz levest kellett főzni, mert ugyan ma nem volt olyan nagyon hideg, de ez az idő mindenkire rossz hatással volt.
Kész lett a vacsora, és mentem vissza. Vittem a vitaminokat, Panna néninek a meleg nadrágot, pulóvert, a forró teát, ami egész úton kellemesen melegítette a lábamat.
Zolit a híd alatt találtam. Mikor meglátott, szaladt, mert éhes volt. De főleg szomjas egy beszélgetésre. Mondtam, ha kiosztom a vacsorát, akkor tudunk még egy kicsit beszélgetni. Ennek örült. Lacitól ma kaptam egy tábla csokoládét. Sajnálta, hogy csak ennyit tud adni, mert sokkal többet érdemelnék szerinte. A többiek osztották a véleményét. Zavarban voltam. Ma, amikor mindenki olyan rossz hangulatban volt, úgy éreztem, sokkal több időt kell közöttük tölteni, mint általában. Most mindenkire külön volt egy fél órám.
Józsival megbeszéltük, ha holnap este hazajövök, akkor visszatérünk rá, hogy bemenjen a kórházba. Nem tetszik nekem. Sokat köhög, és bár láza nincs, azt mondja, olyan remegés fut át rajta állandóan, és a lába ma még nem melegedett fel egyáltalán. Olyan hideg, mint a jég. Én nagyon szeretném, ha biztonságban tudnám, de azt mondta, hogy neki még soha életében nem volt ilyen dolga, hogy ennyire figyeljen rá valaki, és fél, hogy mindez eltűnik, ha kijön a kórházból. Megígértem neki, hogy ez nem így lesz, hiszen ott van nála az összes elérhetőségem, és természetesen a kórházban is meg fogom látogatni, és figyelek rá, hogy ne hajléktalanként bánjanak vele.
Erről jut eszembe, nem tudna valaki hozni nekem egy XL méretű férfi pizsamát?
Minden más van, de ez hiányzik. Persze vehetek is neki, de azt gondolom, hogy ha tudtok segíteni, akkor azt a pénzt, amit pizsama vásárlásra fordítanék, okosabb dolgokra is tudnám költeni. Hiszen az utcán élőknek nem kell pizsama, csak addig amíg kórházban vannak, és biztos vagyok benne, hogy sokáig nem tartják ott.
Misi ma nagyon aranyos volt. Megmutatta, hogy milyen rendesen szedi a vitaminokat, már csak két darab van belőle. Mert ő szót fogad nekem.
Olyan volt, mint egy kisgyerek. Csillogó szemmel figyelte, hogy mit kap még a táskámból. A feketekávénak nagyon örült. Tejjel, két cukorral, ahogy szereti, és természetesen forrón.
Csabi ma a családjánál van, mert a lányának születésnapja van. Holnap meg neki lesz. Nem felejtettem el, és azt hiszem, ő sem fogja elfelejteni. Mert készülök rá. Ha már egy család vagyunk mi mindnyájan, ahogy mondta.
A másik Csaba dolgozik, és mikor reggel beszéltünk, azt mondta, el sem tudja képzelni, hogy mi lesz vele, ha már lesz pénze, és el tud menni egy szállóra. Több jó szót, gondoskodást kapott ez alatt a pár hét alatt, mióta itt lakik, mint egész életében. De majd meghálálja, majd meglátom, mondta.
Zolival sokat beszélgettünk a múltról, a jövőről. Nincsenek tervei, és azt mondja, a legjobb lenne, ha nem élne. De mióta odajárunk a barátaimmal, most minden jobb. Csak az éjszakák ne lennének. A zavaros álmok, a félelem. Nem mer elaludni, de a természet valahogy mindig legyőzi. Nem tudom, hogyan tudnék segíteni neki. Talán a beszélgetések segítenek feloldani ezeket az elfojtott emlékeket, amik miatt zavaros álmokat lát.
Ma a világ legjobb boltjában, amit már közületek nagyon sokan ismernek, azt mondták, hogy Zoli határozottan jobban néz ki mióta rendszeresen lejárok az aluljáróba. Erre nagyon büszke vagyok!
Meg a barátaimra is, akik segítenek mikor kell.
Jó, hogy vagytok, hogy ilyenek vagytok!

Sziasztok!
Ma egy kicsit hosszúra sikeredett ez a nap. A szokásos körutam után a forró túrós tésztával az aluljáróba mentem az "enyéimhez".
Már elég késő volt, mert sok mindent el kellett ma intéznem, és még a Ligetben is voltam. Már aggódtak, hogy nem is megyek. Józsinál az ágyon egy férfi feküdt az asztal felőli oldalon. Olyan részeg volt, hogy a vizeletét maga alá engedte, így aztán szegény Józsi paplanját is átáztatta. Nem régen történhetett, mert még láttam a gőzölgő párát, ami minden mozdulatánál felszállt. Próbáltam kommunikálni vele, de nem sikerült. Bambán meredt rám, és öntudatlanul csapkodott a kezével.
Kiosztottam a vacsorát, és hazajöttem, hogy a 112-n mentőt hívjak, mert ha ott hagyom, reggelre megfagy. Persze mikor az aluljáróba mentem, nem volt nálam semmi igazolvány, sem pedig telefon, mert nem nagyon szoktam magammal vinni. Most már tudom, hogy ez hiba, mert soha nem lehet tudni, hogy mi történik. Ez már a második eset, hogy kellett volna az igazolványom, és a telefonom.
Értékes perceket veszítettünk.
Mikor visszaértem az aluljáróba, már csörgött is a telefonom, és hívott a rendőrség, hogy három járőr lejött az aluljáróba, nem láttak semmit, és legyek szíves mondjam meg, hogy miért telefonáltam.
Még egyszer elmondtam, és azt is közöltem, hogy itt vagyok, és megvárom őket.
Jöttek is néhány percen belül. Fiatalok és nagyon fáradtak voltak. Két férfi és egy hölgy.
Természetesen igazoltattak, felvették az adataimat, és miután a hölgy adminisztrált, akkor néztek körül, hogy miért is kellett lejönniük. Mondtam, hogy szeretném, ha elvinnék az urat, aki szemmel láthatólag nem hajléktalan volt. Próbálták őt is igazoltatni, de miután velük sem volt hajlandó kommunikálni, így mentőt hívtak hozzá. Közben Józsi elkérte az elérhetőségemet, címem, telefonszámom, hogy ha elviszik őt is valamiért, akkor el tudjon érni. Nagyon meg volt rémülve. Misi is riadtan nézett, és többször felkelt, és elment, visszajött. A két Csaba dolgozott, így ők nem voltak "otthon". Az öregek az átjáróban pedig jóllakottan aludtak, semmit nem tudva az egészről. Zoli is meg van fázva, nem érezte jól magát, ő is már aludt a vacsora után, miután az orvosságot bevette.
Közel egy órát vártunk a mentőre. Mikor megérkeztek, a fiatal doki próbálta faggatni a vendégünket, de ő sem járt sikerrel, és aztán közös erővel elvitték, bár nem nagyon akart menni. Józsi vagy négyszer elmondta, hogy vegyem ki a zsebéből a telefonját, mert nagyon értékes darab, és ha eltűnik a kórházban, akkor rajta fogja ez az ember keresni. A rendőrök és én is nyugtattuk, hogy nem fog eltűnni a telefon, és a mentősök leltárt vesznek fel a férfi minden személyes dolgáról, beleértve a telefont is.
Miután elvitték ezt a szerencsétlent, a vizeletben úszó paplant kidobtam, és Józsi kapott helyette másikat, mert hála a ti adakozó kedveteknek, van nálam néhány folyamatosan.
Sőt, a héten még kapok egy csomó takarót, hogy jártamban-keltemben oda tudjam adni annak, akinek szüksége van rá. Mert sajnos mindig találkozom olyanokkal akiknek az életet jelenti egy meleg takaró.
Betakartam mindkét "fiamat", és csak bízom benne, hogy nyugodt éjszakájuk és szép álmuk lesz.

Túl vagyunk az ételosztáson. Nem voltak nagyon sokan, hiszen meglehetősen hideg volt, így aztán mindenki legalább háromszor repetázott. A kaja forró volt, és került még kompót és forró tea, feketekávé is az ebéd mellé. Mindenki kapott uzsonna csomagot is. Így aztán ma talán kicsit könnyebb lesz az élet azoknak az embereknek, akik a mínuszokban kb. egy órát sorakoztak azért, hogy ételhez jussanak.
Sajnos Kiszelly Zoltán "úr" nem jött el, hiába invitáltam erre az ételosztásra.
Az aluljáróban eközben a pohárba belefagyott a tea.
Hála Szűcsné Marcsi jó szívének, és Gottfried Béla Connerth segítőkészségének ma újabb ágybetét került le az aluljáróban lakókhoz. Így már csak három betét kell, és mindenki védve lesz attól, hogy alulról felfázzanak.
Ma a főzés közben kétszer is leszaladtam hozzájuk, mert aggódtam értük. Kaptak forró teát. Csaba szerint a világ legjobb teáját amúgy is én főzöm.
Aggódva kérdezték reggel, hogy de azért este még le tudok menni, vagy nagyon fáradt leszek?
Mondtam, hogy nagyon fáradt leszek, de azért megbeszéltük a babgulyást, így aztán kajaosztás után megfőzöm az életmentő levest.
Most éppen üldögélek a romok tetején, és leginkább elképzelni sem tudom, hogyan lesz itt rend. Valahogy a rendrakásra, mosogatásra soha nem marad senki.
Persze mindenki nagyon elfáradt, és hideg is volt, de most én sem vagyok toppon.
Na mindegy, készül a babgulyás, aztán megyek az aluljáróba. Most ott nagyobb a rend mint nálam.
Aztán majd valami kialakul.
Köszönöm azoknak akik hozzájárultak a nap sikeréhez.
Jó volt ma is veletek.
Kati Gömöri, külön köszönöm neked a süteményt.

Már a Mosonyi utcában is beindult a Szabadfogas.
Ettől függetlenül továbbra is hordom a meleg ruhaneműt, takarókat a rászorulóknak, de akik erre járnak, és tudom hogy sokan vannak ilyenek, vihessenek maguknak meleg holmit.
Tudom hogy itt tényleg az viszi, akinek magának van rá szüksége.
Mert ez egy ilyen környék.