Sziasztok!
Ma elég izgalmas volt az egész nap. Már eleve az elég feladatot adott, hogy megszervezzem, hogyan megyek az aluljáróba a reggeli forró teával, gyümölccsel, és Józsihoz a kórházba a pizsamával, és azzal a cuccal, amit még itthon felejtettem előző nap. Meg természetesen egy kisrádióval, mert abban is szól azért néha zene. 
Megoldottam, bár nem volt egyszerű. Mindenki megkapta a saját holmiját, aztán robogtam tovább a dolgomat intézni. A kórházban még megbeszéltem Józsival, hogy pótolni fogjuk az elveszett dolgait, és majd jövök. Szomorú volt, de bízott benne, hogy úgy lesz, ahogy ígértem, mert én eddig még soha nem hagytam cserben.
Délelőtt felhívott a kórházból az orvos, aki közölte velem, hogy nem tartja bent tovább Józsit, mert nem engedi kezelni magát, és minősíthetetlen stílusban beszél a nővérekkel, ezért menjek érte. Megbeszéltem vele, hogy csak délután tudok menni, hagy maradjon ott addig. Ebbe bele is egyezett. Ideges voltam nagyon, hiszen tudom, hogy Józsi ok nélkül nem beszél senkivel tiszteletlenül. Kicsit hirtelen haragú, és nagyon önérzetes, de amúgy tisztelettudó és kedves mindenkihez.
Barátnőm, Bálint Valéria megígérte, hogy jön segíteni megfőzni a kaját munka után. Így is történt, odatettük a vacsorát, és amikor készen lett, elmentünk a kórházba Józsiért. Teljes volt a káosz, senki nem tudott semmit, háromnegyed órát ültünk a folyosón, mire kiderült, hogy Józsi elment, és elvitte a zárójelentését is.
Egyedül, egy kerekes székes, béna ember, aki ráadásul még beteg is. 
Hazafelé természetesen lementünk az aluljáróba, de csak Misi aludt az ágyán, senki nem volt ott. Nagyon bántott a dolog, és körbementünk a Keletin, de sehol nem láttam. Hazajöttünk, és még egyszer átmelegítettem a már kész sóletet, és még tettem egy jó fél kiló cukrot abba a teába, amit Vali főzött. :D Mert kell az energia.
Sanyival, a segítőmmel, és Valival elindultunk az aluljáróba, ahol már hallottam Józsi hangját. Huncut mosollyal az arcán ült az ágyában. Miután kiosztottuk a vacsorát azoknak, akik "otthon" voltak, és eltettük a maminak is az adagját, megjött Csabi is a munkából. Ő is kapott egy kis tányér kaját, mert több nem kellett neki, én cserébe pedig kaptam egy szép bögrét. 
Hihetetlen, hogy el vagyok kényeztetve. Milán ma nagyon kedves volt, két tányérral is kért a sóletból, és úgy evett, mint ahogy még eddig soha nem láttam enni. Aztán megkérdezte, hogy lefényképezhet-e emlékbe a telefonjával, amire a kedvenc számai is rá voltak töltve Nótár Marytől. Kérdezte, hogy szeretem-e? Be kellett vallanom, hogy soha nem hallgatok ilyet. Kicsit meglepődött. 
Misi még szeretett volna egy kicsit enni, és úgy szólt, hogy Anya, kaphatok még?
Ő nem is hív másként, és úgy is tekint rám, mint az anyjára. Zoli ma nem volt jó passzban, de holnap reggel megy be ő is a kórházba.
Neki kell egy sporttáska, amit még nem kaptam meg. De nem számít, mert majd odaadom az enyémet. Nem mehet el táska nélkül, lepukkantan, mint egy csöves.
Összekészítem neki a cuccot, amit bevisz magával. Nagy törölköző, tisztasági felszerelés, pohár, kanál, papírszalvéta, zsebkendő. Neki már jó lesz holnaptól. Nem fog fagyoskodni egy darabig. Remélem, őt nem csak egy fél napig tartják bent azért, mert hajléktalan.
Csaba holnap reggel munkába megy Rákoscsabára. Már alig várja. Napok óta erre készül. Bízom benne, hogy jó munkát fog végezni. Ma nagyon szépen összepakolt és takarított. Meg is dicsértem, ahogy azt kell.  Jó munkájáért kapott egy doboz cigit is.
Laci, azt hiszem, szintén beteg lesz, mert nehezen kelt fel már reggel is, és most is elég hamar elbújt. Mikor Vali odavitte neki a kaját, nem is akart enni. Azt mondta, hogy még nagyon forró. Aztán bebújt a takarója alá. Kétszer is szóltam neki, hogy egyen. Látszott rajta, hogy fázik. Jó lenne, ha megúsznák ezt a közelgő nagy hideget is komolyabb bajok nélkül. Igaz, hogy tömöm beléjük a vitaminokat rendesen, de sajnos ez nem véd meg a csontig hatoló hidegtől.
Rohadt egy világ ez, hogy embereknek kell ilyen körülmények között vegetálni, miközben a közvagyont némelyek sajátjuknak tekintik, és bolond módon pazarolnak.
Csodálom ezeket az embereket itt az aluljáróban, mert annak ellenére, hogy az életük egy matracra és néhány ember jó szívére korlátozódik, mégis tudnak nevetni, el tudják nyomni magukban azt a mérhetetlen fájdalmat, amit még én is érzek, ha belegondolok, hogy én hazamegyek, ők pedig fáznak tovább, és reménykednek, hogy holnap kicsit jobb lesz.
Nem szeretem a telet már régóta.
Nem szeretem a hideget, és szomorúvá tesz a csúszós, sáros utak, a takarítatlan és balesetveszélyes járdák látványa.
De ennyire még soha nem vártam a tavaszt, mióta közelebb kerültem ehhez a néhány fantasztikus emberhez, akik nem voltak olyan szerencsések, mint mi, akik a meleg lakásunkban nézhetjük az interneten az eseményeket, benyúlhatunk a hűtőnkbe valami kis finomságért, vagy elmerülhetünk a forró és illatos vízben a fürdőszoba melegében.
Szerencsés vagyok, és nagyon szomorú. 

Sajnos nem kerültek elő Józsi cuccai. Ami zárójelentést kiadott ez a doki, azzal nem küldhetem el a miskolci hajléktalan szállóra, ahova menni szeretne, és ahol helye is lenne, mert hiába kértem őket, tüdőszűrő papírt nem csináltak. Így aztán nem fogadják be Miskolcon. El kell mennie tüdőszűrésre, de én holnap sajnos nem érek rá, aztán meg hétvége. 
Közben jönnek a mínuszok. 

Kata és Milán. Te is szereted Nótár Maryt?