Sziasztok!

A mai nap egy káosz volt, de a vége mégis jó lett. Vagy nem is annyira lett jó, de már annak is örülünk, ha nincs baj.
Reggel összepakoltam a táskába Zoli cuccait, mert ment a kórházba.
Szépen minden benne volt, ami egy kórházi tartózkodás alatt kell. Pizsama, papucs, zoknik, köntös, tisztálkodási szerek, WC papír, szalvéta, törölköző stb. Megbeszéltük, hogy átöltözik, aztán elindul a kórházba, és én majd holnap meglátogatom. Nem szeretném elmondani, hogy miért kell kórházba mennie, de a betegsége rendszeres kontrollt igényel.
Kiosztottam a többieknek a forró teát, a gyümölcsöt, a vitaminokat és a reggelit, aztán elindultam a dolgomra. Közben telefonált egy hölgy, hogy az Anyák az Anyákért Alapítvány felhívására ad nekem egy bakancsot, találkozzunk. Nagyon szépen köszönöm, mert nagyon jó lett Milánnak a bakancs.
Sajnos a hölgy nevét elfelejtettem, mert kicsit kusza ma az életem. 
Délután hazafelé kiváltottam Józsi orvosságait, és levittem neki.
Két barátja volt nála, és éppen rólam beszéltek. Csöppet sem volt meglepő, hogy ők is hajléktalanok voltak, és természetesen segítséget kértek. Miután megbeszéltük, hogy amit kértek, mikor kapják meg, hazajöttem dolgozni, és közben főzni is. Aztán megérkezett immár rendszeres segítőtársam és barátnőm, Bálint Valéria is, így aztán gyorsabban készült a tarhonya, a körömpörkölt és a tea is. 
Persze jót beszélgettünk közben. Aztán csengettek, és jött Vizvári Jutka egy csomó fél literes műanyag palackkal. Ez most életmentő volt, mert már nem tudtuk volna mibe vinni a teákat, és éppen azon gondolkoztunk, hogyan fogjuk meginni azt a rengeteg vizet amit azért vettünk, hogy legyen műanyag palackunk.
Köszi Vizvári Jutka!

Már majdnem készen lettünk a kajával, mikor befutott Vali lánya, és a barátja, és egy csomó meleg dolgot hoztak.
Közben megjött Józsi is, aki rendszeres segítőm az ételosztásoknál, és most is velünk tartott az aluljáróba.
Kiosztottuk a kaját, és kiderült közben az is, hogy Csabi nem talált el arra a címre, ahova dolgozni ment volna. Ezért eléggé szégyellte magát, de elmondása szerint Rákoscsabán senki nem segített neki, hogy megtalálja azt az utcát, ahova mennie kellett. A kényelmetlen cipőjében, ami nem az ő mérete, sokat gyalogolt, de eredménytelenül. Aztán egy idő után hazajött, amikor már fázott és éhes is volt. Csak egy ezrest kapott tőlem reggel a vonatra, abból nem nagyon szaladgálhatott.
Ahogy osztottuk az ételt, megláttam, hogy Zoli is a helyén fekszik.
Persze rögtön kérdeztem, hogy mi történt, miért van itt. Elmondta, hogy a kórházon belül ide-oda küldözgették, aztán azt mondták neki, hogy további ellátást nem igényel.
A jövő héten majd én is vele megyek, mert ez nem egészen így van!
Már lassan azt kell hinnem, hogy parancsba van adva az orvosoknak, hogy a hajléktalanokkal nem szabad foglalkozni, sorsukra kell hagyni őket.

Lacinak fáj a foga. Ő ma Valinak panaszkodott egy kicsit, és kapott is tőle orvosságot. Ma éjjel az interneten kiderítem, hogy a hajléktalanok hova, melyik fogászatra tartoznak. Sajnos szinte egyiknek sincs rendben a foga. Közben azt is megtudtuk, hogy itt a nyolcadik kerületben él egy féltestvére, és jó volna ha megtalálnánk együtt. Igaz, már nagyon régen nem találkoztak, de hátha...
Vasárnap erről is beszélni fogunk.
Misi annyira várta, hogy egy kicsit vele is beszélgessek. Csak úgy csillogott a szeme, amikor mondtam, hogy ma kicsivel több időm lesz rá.
Tényleg olyanok már, mint a gyerekeim. Tudom, hogy közületek is sokan így tekintettek erre a kis családra, hiszen rajtam keresztül egy kicsit beleláttok az életükbe. Ez pedig jó. 
Így, hogy közelebb kerültek hozzátok ezek az emberek, és a megosztásaitok által egyre többen ismerik meg a hajléktalanok életét, gondolatait, érzéseit, talán bővülni fog az a tábor, akik nem gondolják azt az utcán élőkről, hogy semmirevaló, link csürhe.
Én azt gondolom, hogy hősök ők, akik ilyen körülmények között is életben tudnak maradni, megküzdve minden nap az előítéletekkel, a lenézéssel, az időjárás viszontagságaival, és sokszor az éhezéssel, szomjazással is (mert azt azért tudni kell, hogy Budapesten télen nem lehet, csak pénzért ivóvízhez is jutni).
Köszönöm, hogy egyre többen érzitek, hogy segíteni kell ezeken az embereken is.
Köszönöm, hogy sokan segítettek abban, hogy a felmerülő igényeket teljesíteni tudjam, hogy minden nap legyen meleg kajájuk, forró teájuk ezeknek a nem mindennapi embereknek.