Sziasztok!
Ma nem volt egyszerű a napom. Bár nagyon jól indult, a folytatás közel sem volt ilyen jó.
Elmentem Józsiért a Vajdahunyad utcába, mert szombaton az ügyeletes szociális munkással megbeszéltük, hogy csak hétfő reggelig maradhat ott, és utána átviszem a Dankóba, hiszen ez a hely egy kerekesszékesnek nem ideális. A fürdő nem akadálymentes, nem tud lezuhanyozni, hogy csak a legfontosabbat említsem.
1/4 9-re már a kapuban voltam, és 20 percet álldogáltam, mire többszöri csengetésre beengedtek.
Az irodába mentem, és mondtam, hogy Józsiért jöttem, megyünk a Dankóba, ahogy megbeszéltük. Természetesen más volt a szociális munkás, mint péntek este, és más volt, mint szombat reggel, így aztán közölte, hogy a Dankóba ugyan ne menjünk, mert onnan Józsi ki van tiltva.
Számomra ez a kitiltás intézménye felfoghatatlan. Ha valaki a múltban elkövetett valamit, akkor vajon meddig kell bűnhődnie érte?
Nincs újabb esély? Nincs bocsánat? Tudom, hogy a többiek érdeke, hogy a renitenskedőket távol kell tartani a közösségtől, de annyira nem elképzelhető, hogy Józsi változott?
Vajon a politikusoknak miért adunk újra és újra esélyt, mikor tudjuk, hogy csak csalódást okoznak? Egy szegény öreg és beteg ember nem érdemli meg ezt a második lehetőséget?
Aztán az ügyeletes szociális munkás mondta, hogy ő éjszakás volt, amúgy is beugró, várjak 9 óráig, akkor jön a váltás.
Kilenckor hiába mentem fel újra az irodába, nem volt ott senki, csak a takarítónő, aki mondta, hogy 10-től értekezlet lesz itt, akkor jön mindenki, várjak...
Ezer dolgom lett volna, de vártam türelmesen. A kis helyiségben, ahol Józsi feküdhetett két napig a melegben, egyre több ember lett. A levegő elviselhetetlen volt. A reménytelenség szaga ülte meg azt a kicsi szobát, ahova ezek az emberek melegedni jöhettek be. Volt, aki miután leült a székére, rögtön mély álomba is szenderedett. Az egyik szék alatt egy csecsemőknek való zenélő játék időnként megnyugtató, halk zenét játszott. Talán ettől aludt el az az ember.
Sok ismerősöm volt ott a Köztársaság térről. Mindjárt volt ezer kérdés, számtalan kérés. Repült az idő. Közben Józsi átgondolta ezerszer a helyzetét, és úgy döntött, hogy menjünk inkább "haza". Ez az aluljárót jelenti. Így aztán felmentem az irodába, elkértem a papírjait, és eljöttünk, miután Connerth Gottfried a kerekesszék szállítására alkalmas autójával a segítségünkre sietett az első szóra. Még egy férfi kikiabált az ablakon, hogy eláruljuk, hogy hova megyünk innen, vagy nincs joga tudni? Valamiért mérgesnek tűnt. Azt gondolom, hogy mérgelődni nekünk lett volna okunk. Miután mondtam neki, hogy visszamegyünk az aluljáróba, bólintott és becsukta az ablakot. Vajon mire bólintott rá? Akarom ezt egyáltalán tudni?

Az aluljáróban a matraca megvolt Józsinak, de minden más hiányzott.
Zoli éppen dolgozott, így megkértem, segítsen nekünk Józsi holmiját elvinni tőlem. A Miskolcot megjárt két táskával és egy reklámszatyorral elindultunk az aluljáróba.
Én közben kerítettem egy tollas dunnát, a hozzá való párnával. Ez volt ugyanis Józsi nagy álma.
Nagyon örült neki. Mikor megágyaztam neki, láttam, hogy elégedettebb, mint az utolsó öt napban bármikor.
Aztán elmentünk még Zuglóba néhány adományért, amit tovább is vittünk gyorsan Vecsésre. Visszafelé még a stadionoknál találkoztam Suhajda  Zsuzsával, aki két nagy szatyor adományt hozott, és rohant ő is tovább.
Még egy kis családi élet is belefért, és aztán haza, elkezdtem főzni.
Ma krumplileves volt nokedlivel, füstölt hússal.
Levittem az aluljáróba, és ma senki nem volt, aki segített volna cipelni. Zoli nem volt a helyén.
De már nagyon vártak. Előkerült Sanyi is, Józsi legjobb barátja. Nem tudtam eldönteni, hogy örül-e, hogy a barátját viszontlátta, vagy sajnálja-e, hogy így alakult a sorsa.
Kiosztottam a vacsorát, de sokat nem tudtam ma beszélgetni velük, mert dolgoznom kell. Majd holnap!
Jani összeszedte a kiürült teás flakonokat, és egy szatyorba rakta. Attila segített kiosztani a kaját, hozta a kenyeret, és Lacinak és a maminak ő vitte oda a vacsorát.
Eltettük a többieknek is az adagjukat.
Közben előkerült Zoli is. Ő az én szatyromat hozta, amit reggel nála hagytam, hogy vigyázzon rá. Belecsempészett egy csokit, csak nekem.
Mert az jár! Megdolgoztam érte, Anya!, mondta, és közben mosolygott.
Mikor eljöttem, az egész folyosó integetett, jó éjt kívánt, és úgy láttam, hogy mintha ma boldogabbak lennének, hiszen ma már teljes létszámban együtt van ez a kis család.
Napközben sikerült beszélnem Iványi Gáborral, és megkért, hogy írjam le neki Józsi történetét. Miután ezzel is végeztem, bízom benne, hogy ő majd segít tényleg jó helyet találni neki.
Addig meg mindent megteszek, hogy jól érezze magát a fogadott családja körében, és egy kicsit könnyebb legyen az élete, hiszen a szememben ő egy nagyon értékes ember, minden rossz tulajdonságával együtt.