Január 28.

Sziasztok!
Ma egy kicsit nyugodtabb volt a napom.
Józsi jó melegben van, és bár a körülmények még közel sem ideálisak, de melegben volt egész nap és egész éjjel. Az ellátó munkatársai nagyon rendesek voltak, mert nem küldték ki Józsit reggel 8-kor mint a többieket, hagyták pihenni, hiszen napok óta nem aludt. Mondjuk elmondása szerint éjszaka nem sokat pihent, mert rossz volt a levegő, és a többiek nem engedték kinyitni az ablakot még arra a rövid időre sem, hogy kiszellőzzön az a helyiség, ahol 10 ember aludt egy akkora szobában, mint nekem az irodám. Így Józsi csak forgolódott, és nem igazán pihent. De gondolom az is közrejátszott, hogy végtelenül elfáradt a napokig tartó üldögéléstől, és magamról tudom, ha nagyon fáradt vagyok, én sem tudok aludni. Hála a telefonnak, amit vettem neki, többször is beszéltünk a nap folyamán. Ez mindkettőnknek megnyugtató volt. Ettől függetlenül délután bementem hozzá, és vittem, amit kért. Meg amit nem.
Közben az intézet műszakban lévő szociális munkásával is beszéltem, aki elmondta, hogy csak hétfő reggel 8 óráig lehet ott Józsi, mert utána az a hely már a nappali melegedő, és akkor már rengeteg ember fog bezsúfolódni arra a pár négyzetméterre, nem fekhet ott egész nap.
Tehát a nagy kérdés: hova viszem őt hétfő reggel?
Lehet, hogy mégsem vagyok olyan nyugodt? Remélem, addig lesz megoldás!
Miután hazajöttem Józsitól, elkezdtem főzni a gulyáslevest, és aztán befutott Bálint Valéria is. Ő pucolta a zöldségeket nagy buzgalommal.
Megfőtt a tea is, már rutinosan kiadagoltuk, és lementünk az aluljáróba. Nagyon hideg van.
A kezemet csak úgy csípte a hideg, alig bírtam szétszedni a tányérokat.
Panaszkodtak, hogy fáznak. A forró leves és a tea sajnos annyira nem melegít át senkit, hogy a komfortérzetük tökéletes legyen. Csabinak most már nem volt láza, csak hőemelkedése. Természetesen a gyógyszert itthon felejtettem, de úgyis haza kellett jönnünk még plusz takarókért mindenkinek, és Zoli hazakísért minket, mert a táskájából kellett néhány dolog.
A kérésére valamit meg kellett néznem a számítógépen, és amíg az információt kerestem, beszélgettünk. Vali a konyhában még átforrósította a maradék teát, és palackokba töltötte. Zoli érzelmes hangulatba került, és valahogyan a családra terelődött a szó. Pár kérdés után már ki is derítettem az anyukája telefonszámát, és fel is hívtam. Zoli kérte, hogy mondjam meg az édesanyjának, hogy boldog új évet kíván neki, és hogy jól van.
Pár szót váltottam az édesanyjával, majd rábeszéltem, hogy ők is beszéljenek egymással.
Nagyon régen nem beszéltek már, és az anyukája boldog volt, hogy a fia hangját hallotta. Zoli szeme is könnyben úszott, és a közben a szobába érkező Valival mi is elérzékenyültünk.
Tudom, hogy fogok még az anyukájával beszélni, és azt is tudom, hogy fognak ők még találkozni hamarosan.
Így aztán Zoli élete is visszakerülhet a normális kerékvágásba, hiszen ha valamit nagyon akar az ember, azt valóra lehet váltani. Ő pedig egy ideje nagyon akarja, hogy úgy éljen mint az átlag emberek. Én pedig mindent megteszek, hogy ez sikerüljön neki.
Vali nagyon jókat beszélget Lacival és Tibivel. Már megszokták, hogy ő viszi oda nekik az ételt, és mindig kedvesen fogadják.
Alapból kedvesek, nyitottak. Ez hatalmas változás az első bizalmatlan beszélgetés, a gyanakvó tekintetek után.
Miután másodszor is lementünk az aluljáróba a takarókkal és a gyógyszerekkel, Zoli még könyörgött, hogy egy kicsit beszélgessünk.
Jelzem, ma mással nem is volt idő beszélgetni, csak vele. Éreztem, hogy el akar valamit mondani, de aztán mégis meggondolta magát. Ma nagyon érzelmes hangulatban volt. Ő az, aki a legtöbb törődést igényli, de rajta a leginkább lemérhető a fejlődés.
A többiek gyorsan beburkolóztak a plusz takarókba, és még elmondták, hogy Józsit üdvözlik, és mondjam meg neki, hogy vigyáznak a helyére, ha minden kötél szakad, ide bármikor hazajöhet, mert mi egy család vagyunk.
Jó volt ezt hallani. Remélem, Józsinak nem kell visszajönnie az aluljáróba, mert megoldódik a helyzete. Bízom benne, hogy mindenkinek előbb-utóbb normalizálódik az élete, de amiben igazán biztos vagyok, hogy az "enyéimen" nem fog ki a zord időjárás, mert nagyon vigyázok rájuk.
Fontosak nekem, mert jó emberek, még ha néha meg is botlanak, ha nem mindig úgy élnek ahogy a társadalom elvárná, ha néha isznak, ha néha füveznek is, akkor is sokkal emberibbek mint azok, akik a szociális törvényeket alkotják.
Jó éjszakát nektek barátaim! 

dickens_jellem.jpg