Sziasztok!
Újabb nap telt el ma is ebben a hidegben, és az "enyéim" mind jól vannak. :)
A mai nap történetét, a nagy meglepetést a kisbusznyi paplant, párnát már tudjátok, így arról nincs miért külön szót vesztegetni.
Az irodában lassan már lépni sem lehetett délután a sok adománytól.
De persze estére a helyzet változott, mert csak fogynak ezek a holmik legalább olyan ütemben, amilyen ütemben kapom is őket.
Köszönet az adományozóknak érte.
Ma valami csoda volt a levegőben, mert mindenki adakozott.
Valéria Bálint felajánlotta, hogy ma ő főzi a húslevest, és el is hozza.
Mire ő megérkezett, addigra kifőztem a tésztát, így aztán indulhattunk is az aluljáróba.
Csabin kívül, aki dolgozott, mindenki "otthon" volt, és láttam, hogy Misi leste a lépcső lejárót, hogy mikor érkezem. Már messziről integetett. Nagyon vidám volt. Főleg akkor, amikor megkapta azt a kabátot, amit ma délután kaptam. Kapott mellé egy jó meleg pulóvert is. Mindjárt be is öltözött, úgy feküdt vissza. Nem lustaságból fekszenek, senki ne higgye, és nem kiszolgáltatják magukat, mikor odaviszem nekik az "ágyba" a forró levest, hanem akkor így teljesen át tudnak melegedni, és ez az érzés megmarad reggelig is.
Csaba ma is sokat viccelődött, bár elég lassan ébredt fel. De lehet, hogy csak mókázott. Mindig csillog a szeme, ha odamegyünk.
Zoli is előkerült. Szegény teljesen át volt fagyva. Ő is kapott egy vastag pulóvert, és délután vettem neki egy pár kesztyűt, mert a kezén már a fagyás jelei kezdtek mutatkozni.
A fél várost bejártam a megfelelő kesztyűért. Szinte minden boltban sajnálkozva néztek rám, hogy kesztyűt akarok venni. Télen? Milyen fura!
Na ne gondoljátok, hogy a plázákban próbálkoztam. Az ún. "turkálók" világát próbáltam felfedezni. Aztán megtaláltam egy fél napi keresgélés után a megfelelőt.
Így aztán mindjárt ki is derült, hogy Józsinak is kell kesztyű, mert az ő kezei is borzasztóan néznek ki.  De neki olyan nagy kezei vannak, ahogy most alaposabban megnéztem, hogy el sem tudom képzelni, hogyan veszek rá megfelelő méretűt.
Mikor végeztek a húslevessel, és már mindenki repetázott is, még egy sóhaj elhangzott a tegnapi túrós tészta után. Így aztán újra hazajöttünk Valival, megmelegítettem a tésztát, és a teát is még egyszer felforrósítottam, aztán újra mentünk az aluljáróba. Vittünk még két sapkát is, egyet Misinek, és egyet Józsinak. Misi még egy fésűt is kért.
Mikor kiosztotta Vali a túrós tésztát, és mindenki jól lakott, Misi odahívott magához, és egy üveg pezsgőt kaptam.
Mondtam, hogy majd közösen megisszuk, de azt mondta, hogy nem. Ez csak az enyém, és ezért ő dolgozott meg.
Még megsúgta, hogy benne lesz a tévében is, majd nézzem meg.
Azt nem tudta megmondani, hogy mikor, és melyik csatornán, így aztán nagyon kicsi a valószínűsége, hogy fogom látni.
Lehet, hogy már volt is, mert mikor a mamitól jöttem el, akkor egy férfi megszólított, és megkérdezte, hogy engem látott a tévében?
Mondtam neki, hogy engem ugyan nem, de ő azt mondta, hogy pedig azt mutatták, hogyan segítik a hajléktalanokat, és akkor biztos én voltam.
Megnyugtattam, hogy elég sokan segítjük a hajléktalanokat, és nem feltétlenül csak itt a Keletiben vannak.
Jó érzés, hogy egyre többen mozdulnak, és egyre jobban figyelünk egymásra.
Remélem, hogy egyszer ez tényleg egy normális ország lesz!
A kerítésre került új kabát, mire hazaértem, és az ajtóban találtam egy doboz bonbont, meg egy cédulát.
Köszönjük Kata.
Ez volt ráírva!
Most megint elkezdte csípni a hagyma a szemem, amit szombaton daraboltam.
Én köszönöm hogy lehetővé teszitek, hogy segíthessek.

Eltelt három óra és három kabáttal és két pulóverrel kevesebb, néhány boldogabb emberrel több a mérleg.