Sziasztok!
Életem egyik legszörnyűbb napján vagyok túl. Sok könny, aggódás, bánat. Így lehetne ezt a napot jellemezni.
Reggel felhívtam a Máltaiakat, és beszéltem Józsival. A kerekesszékében ülve töltötte az éjszakát. Helye csak a földön lévő takarón lett volna, ahonnan mozgáskorlátozottsága miatt nem tudott volna még csak fel sem ülni, így aztán ezt a lehetőséget elvetette, hogy a földön feküdjön.
Hívtam Varga Lászlót, aki szintén próbált minden létező megoldást, de ő is csak falakba ütközött. Ugyan vár még egy visszajelzést egy helyről, de az csak holnap délelőtt lesz. Józsival délután is beszéltem, amitől nem lett könnyebb a lelkem, mert kérdeztem tőle, hogy mi legyen: menjek érte és hozzam vissza Pestre, vagy várjunk még egy napot?
Azt mondta, hogy legyen úgy ahogy én akarom.  Ettől csak még rosszabb lett a kedvem, hiszen az én naivitásom volt, hogy anélkül hogy meggyőződtem volna róla, hogy milyen körülmények várják Józsit Miskolcon, elindultam vele, hiszen annyira akarta, hogy ágyban, melegben lehessen, és megfürödhessen már végre jó alaposan a forró vízben. Nem nagy dolgok ezek, de Józsinak még ez sem adatott meg.  32 órája ül a kerekesszékében, kialvatlanul, reménytelenül, elveszve.
Én pedig tehetetlenül csak bőgök, ha eszembe jut, hogy hol hagytam. Délután hazaértem, és elkezdtem főzni a vacsorát a többieknek. Ma kelkáposzta-főzelék volt sok kolbásszal, jó zsírosan, ahogy szeretik. Miközben osztottam a vacsorát, egyre Józsin járt az eszem. Nem volt jó kedvem. Persze mindjárt észrevették, és kérdezgettek. Elmondtam, hogy mi történt. Misi azt mondta: ne szomorkodjon Kata anya, talpraesett gyerek a Józsi, majd hazajön közénk. Mondtam, hogy majd inkább érte megyek, mert az a biztos, azt mondták szinte egyszerre, hogy az jó lesz.

Misi beteg lesz. Láza nincs, de levert, gyenge és étvágytalan. Belenyomtam dupla adag C-vitamint, és ráparancsoltam, hogy igya meg azt a Nutridrinket, amit kapott valamilyen jótét lélektől az összes gyerekem, de senki nem akarta, merte megkóstolni. Elmagyaráztam nekik, hogy mire való, és hogy milyen jó lesz nekik, ha isszák. Misi megkóstolta, és fintorgott. Azt mondta, ez nem az anya főztje. Szemei huncutul csillogtak. Zoli készül az új életre. Ma mint egy testőr, hordta utánam a kajához a teát, osztotta a kenyeret, és cipelte a szatyrot, ami nem könnyű. Azt mondta, hogy nem akarja, hogy én cipeljek bármit is, mert nem szeretné, ha bajom esne. Mondtam, hogy nem kell rám vigyázni, hiszen nem vagyok hímes tojás. Azt mondta, hogy sokkal több vagyok annál. Gyakorlatilag életmentő vagyok, akit ő mindenkitől meg fog védeni. Még saját magamtól is, mert nem bánok szépen magammal.  Ezt nem tudom, hogy találta ki, de nem firtattam. Amikor Laci meglátott, azt mondta a többieknek, figyelitek, itt jön az édesanyánk! Aztán előkerült Bán Sándor is, aki már volt nálam, hiszen hozott flakonokat, és filteres teákat, de most újra visszafordult, és a doboz cigijét ideadta, hogy kaja után osszam szét a fiúk között. Sanyi, megtörtént!  Köszönik szépen.
Vacsora után Balázs rendet rakott az asztalon, még beszélgettem velük egy kicsit, majd hazajöttem, és Zoli hazakísért, mert hozta a szatyrot, és különben is nálam van az összes értéke. Néhány holmi kellett neki belőle. Én dolgoztam, ő pakolászott, és legalább melegben volt addig is. Közben beszélgettünk is. Egyre többet tudok meg róla, de nem szeretném elmesélni, hiszen még nem kaptam felhatalmazást rá, hogy megosszam veletek ezeket a megszerzett infókat.
Azt gondolom, hogy Zoli a legnagyobb eredményem. Ő változott meg a legjobban. A változás mindenkinek szembetűnő a környéken, és én nagyon büszke vagyok rá, hogy már nem a halált várja, hanem olyan tervei vannak, ami reális és mégis mesébe illő. De az biztos, hogy mindenben támogatni fogom őt.
Miután összeszedte, amit el akart vinni a dolgai közül, én is elindultam a postára egy csomagot feladni és egy levelet átvenni.
Meg találkozóm is volt Brüll Adéllal, aki két szatyor meleg holmit hozott, amit szét tudunk osztani a rászorulók között. Köszönöm szépen a nevükben is.
Jót beszélgettünk, és megállapítottam, hogy mennyire jó, hogy ilyen sok rendes ember van körülöttem.
Csak a szívem ne fájna ennyire Józsi miatt, akkor még boldog is lennék, hiszen már olyan békés, olyan családias lett a Keleti aluljáró, és annyira nyitottakká, kedvesekké váltak azok a mogorva, életunt emberek, akiket megismertem néhány hónapja, és akikkel szoros kapcsolat alakult ki közöttünk ez alatt a több mint egy hónap alatt.
Remélem, a holnapi nap már csupa jó hírt hoz Józsival kapcsolatban.
Én erről fogok álmodni, ha majd eljutok odáig, hogy ágyba kerüljek.
Jó éjt nektek barátaim. 

Így töltött Józsi két éjszakát és két napot a Máltaiaknál Miskolcon.
Vajon mennyire humánus hogy ennyit üljön a rokkant a kerekesszékben?