Ma is eseménydús napom volt, nevetéssel, sírással, örömmel, bánattal.
Reggel már korán jött a barátnőm, és lementünk együtt az aluljáróba.
Mikor mentünk az aluljáró felé, kicsit ideges lettem, mert Zoli kabátja a parkolóóra tetejére volt akasztva, és ő nem volt sehol. Lementünk az aluljáróba, és ott sem volt. Senki nem tudott róla semmit.
Nagyon aggódtam, mert -10 fok volt, és ez nem éppen olyan időjárás, amikor az ember leveti a kabátját és felakasztja.
Én kabátban is fáztam.
De lent gyorsan fogyott a forró tea és a pogácsa, így hamar végeztünk. Megbeszéltük, hogy gyógyszer kellene, mert szinte mindenki meg van fázva.
A nap többi része is gyorsan telt, mert bár vasárnap van, volt ezer dolgom.
Délutánra maradt a takarítás, mosogatás. Persze nem ment gyorsan, mert hiába csináltuk ketten, nekem állandóan csörgött a telefonom, és különböző kérések, felajánlások jöttek váltakozva.
De a mosogatás kész lett, és hellyel-közzel rend is van, bár az iroda adományokkal van tele, amit majd kiosztunk folyamatosan.
Este jöttek Pelsőcziné Hosszú Katalin  és a férje, Pelsőczi Tamás, és paplanokat, pulóvereket, sálakat és takarókat hoztak.
Kicsit beszélgettünk, és már jött is Mérei Böbe, aki viszont Rubophent és ACC-t, valamint szaloncukrot hozott.
Majd egy telefon, és két új matraccal lett gazdagabb az aluljáró népe.
Ha így teljesülne minden kívánságom, soha senki nem éhezne, fázna ebben az országban! Újhelyi Sándoréknak nagy köszönet a matracokért.
Lassan már tényleg minden védencemnek lesz saját matraca, ami jelentősen véd a hideg ellen. Kaptunk még tőlük pulóvereket, nadrágot is.
Aztán én hazajöttem a vacsorát megmelegíteni, a teát megfőzni, ők pedig mentek tovább a többi utcán élőknek meleg teát, ruhaneműt és takarókat osztani. Csodálatos emberek!
Készen lett a vacsora, és visszamentünk Böbével az aluljáróba kiosztani a forró babgulyást, a kompótot és a teát.
Közben előkerült Zoli is, és míg mi bementünk a boltba Böbével kenyérért, megkértem Zolit, hogy a babgulyást vigye le addig az aluljáróba a többieknek, ne hűljön.
Lementünk a vásárlás után, de senki nem nyúlt az ételhez, hiába volt az asztalra téve.
Azt mondták, hogy már megszokták, hogy én szedek nekik, és nem akartak beleszólni, mert Zoli mondta, hogy mindjárt jövök, és ők tudnak várni.
Jó hangulatban telt a vacsora. Csabi (az új fiú, akit a Blahán ismertem meg a morzsa partin) elmondta, hogy ahol dolgozik csőtörés volt, és hamarabb hazaengedték, így aztán végre melegen eheti azt, amit főztem, mert máskor mindig csak hidegen jutna neki, hiszen későn végez.
Ő kapott új pulóvert, nagyon boldog volt, hogy milyen szép cuccban mehet holnap dolgozni. Egy étteremben kapott munkát, mint mosogató. Jövő hónap közepén lesz fizetés, addig itt fog lakni, mert itt biztonságban érzi magát.
Józsi megkérdezte, hogyan fogják ezt meghálálni nekem, hogy így gondoskodom róluk. Mondtam, hogy próbáljanak emberek maradni ebben az állatias világban. Rakjanak rendet mindig maguk körül, tiszteljék egymást, és ha valami munka van, akkor kezdjenek dolgozni.
Ez a legtöbb, amit megtehetnek értem, és magukért. Súlyos férfikönnyeket láttam Józsi szemében. Misi is szipogott kicsit, bár ő azt mondta, hogy a náthától. Én is könnyeztem kicsit, de biztos csak a hidegtől volt.
De aztán elkezdtünk viccelődni, és mindjárt könnyebb lett a szívem.
Megkérdeztem, hogy mit ennének szívesen. Józsi azt mondta, hogy a túrós tészta a kedvence. Széles metéltből. Zoli mondta, hogy persze valami leves jó lenne, mert az jól átmelegít. De lehetőleg jó zsíros legyen.
Már tudom, hogy mit főzök holnap este!
Túrós tészta biztos lesz, mert olyan könnyű ilyen kis dolgokkal nagy örömet szerezni egy embernek.