Ma is hideg van, amiben nincs semmi különös, hiszen január van. De a szabadban élők, a fűtetlen lakásokban lévők sokkal nehezebben viselik ezt a hideget mint mi, akik egy idő után a meleg lakásunk biztonságában elégedetlenkedünk, hogy miért nincs melegebb.

Levest főztem a Keletiben élőknek ma is.
"Talpas levest", ahogy a Józsi mondta. Volt benne minden ami átmelegíthet: kolbász, szalonna, zsír, sok hagyma, sok krumpli, egy kis füstölt tarja, tészta, csípős paprika, mert már tudom, hogy így szeretik.
Hamar el is fogyott. Misi és Sanyi repetázott is. De azért még tettünk el azoknak is egy- egy tányérral, akik még nem érkeztek "haza". Mert az ilyen leves még ha hideg akkor is jó.

Én a magam részéről el sem tudom képzelni, hogy egy ilyen típusú levest hidegen megegyek. Ja, én finnyás vagyok. :)
Jutott mindenkinek péksütemény is bőségesen.
Linda is visszaérkezett az ünnepek után. Panaszkodott, hogy be van dagadva a lába, nem tudja felhúzni a cipőjét, és ezért nem tud felkelni a fekhelyéről. Gondolom nem azért, mert végigtáncolta a szilvesztert.

Józsival megbeszéltük, hogy holnap reggel átnézem a papírjait, megírja a meghatalmazást, és elindulunk a szociális otthoni elhelyezés és a nyugdíj rendezés ügyében a bürokrácia útvesztőiben együtt. Remélem sikerrel járunk. 

Ma is jót beszélgettünk. Szinte már családomnak tekintem ezeket az embereket, hiszen olyan dolgokat tudok meg az életükből, amit nem is gondoltam volna.
Nyíltan. őszintén elmesélnek mindent. Persze mindenki csak négyszemközt, mert senki nem szeretné, ha a sorstársa megtudná apró vagy nagy titkait.

Néha sután érzem magam, amiatt, hogy olyan dolgokat mondanak el, ami a legszemélyesebb magánügyük, és biztos vagyok benne, hogy még soha nem beszéltek róla senkinek.

Először Józsi mondta el a nagy titkát, és próbáltam neki segíteni.
Aztán jött egy másik nap Misi és egy következő nap Zoli is. Mindenkivel szigorúan négyszemközt beszélgettem, és természetesen senkinek nem mondom el dolgaikat, amit megosztottak velem, de lehetőségeimhez mérten próbálok nekik segíteni. Van mikor egyszerű, van mikor nehéz.

Nagyon szeretném, ha lenne egy varázspálcám, aminek egy suhintásával eltörölnék minden rosszat, minden bajt, minden szomorúságot. Eltörölném a szegénységet, és eltörölném a mérhetetlen gazdagságot is. Kitörölném az emberek szívéből az irigységet, a gonoszságot, és helyébe a békét, a szeretetet, az egymás megbecsülését raknám.

Sajnos nincs varázspálcám, így csak annyit tehetek, hogy próbálom életben tartani ezeket az embereket amíg ők is akarják, és igyekszem abban partnereket találni, hogy tegyük egy kicsit szebbé ezt a világot.
Figyeljünk a környezetünkben élőkre, és ha segíteni nem tudunk, legalább ne bántsuk egymást!

Szerző: Tóth Kata (Katika, Anya)

Forrás: Kendő Ereje