Január 1.
Kezdet, vagy folytatás?
Január elseje van.
Ma a legtöbb ember a szilveszter fáradalmait piheni ki, és igyekszik hamar ágyba kerülni, hiszen holnap, az első munkanap lesz 2017-ben.
Mi a Pelsőczi családdal ételt osztunk a Blahán és a Keleti pályaudvar aluljárójában.
Pelsőczi Tamás nagyon finom lencselevest főzött, a felesége Pelsőcziné Hosszú Katalin pedig segített a leves kiosztásában.
A Blahán katasztrofális állapotok uralkodtak, volt aki már annyira fázott, hogy enni sem bírt, és a kesztyűben nem tudta megfogni a kanalat.
Őt megetettem, és hála Ballya Évi és Gottfried Béla Connerth összehangolt munkájának, paplant és párnát is tudtunk adni annak, akinek nem volt. Mindenki kapott reggelire való pékáru csomagot is.
A Keletiben már vártak. Kicsit később érkeztünk mint ahogy szoktam menni, de sokat időztünk a Blahán.
A még mindig forró lencseleves itt is nagy sikert aratott.
A Keletiben rend és tisztaság fogadott minket, amit Józsi, az egyik patronáltam, büszkén mutatott. Minden megvolt, mert vigyáznak az evőeszközökre, poharakra, tányérokra.
Össze is volt sepregetve az aluljáró. Ahogy megbeszéltük.
A fekhelyek katonás rendben sorakoztak egymás mellett, és szinte családias volt a hangulat.
A vacsora után még átnéztem a gyógyszereket amit Józsinak, egy ismerőse hozott megfázásra. Egyik sem volt jó rá, így aztán nem vett be semmit. Majd holnap viszek nekik megfázásra Coldrexet.
Itt is mindenki megkapta a péksüteményét amit reggel fognak megenni.
Mi még a két távolban lévőnek kiraktuk a vacsorát, és eljöttünk az aluljáróból.
Boldogabb új évet kívánok nekik!
Hiszek a csodában, és hiszem, hogy egyszer majd az ő életük is jobbra fordul.
Köszönöm mindenkinek aki segít nekik ebben!
Szerző: Tóth Kata (Katika, Anya)
Forrás: Kendő Ereje