Katikaanya

2017.jan.31.
Írta: Kendő Ereje blog Szólj hozzá!

Január 30.

Sziasztok!
Ma nem volt egyszerű a napom. Bár nagyon jól indult, a folytatás közel sem volt ilyen jó.
Elmentem Józsiért a Vajdahunyad utcába, mert szombaton az ügyeletes szociális munkással megbeszéltük, hogy csak hétfő reggelig maradhat ott, és utána átviszem a Dankóba, hiszen ez a hely egy kerekesszékesnek nem ideális. A fürdő nem akadálymentes, nem tud lezuhanyozni, hogy csak a legfontosabbat említsem.
1/4 9-re már a kapuban voltam, és 20 percet álldogáltam, mire többszöri csengetésre beengedtek.
Az irodába mentem, és mondtam, hogy Józsiért jöttem, megyünk a Dankóba, ahogy megbeszéltük. Természetesen más volt a szociális munkás, mint péntek este, és más volt, mint szombat reggel, így aztán közölte, hogy a Dankóba ugyan ne menjünk, mert onnan Józsi ki van tiltva.
Számomra ez a kitiltás intézménye felfoghatatlan. Ha valaki a múltban elkövetett valamit, akkor vajon meddig kell bűnhődnie érte?
Nincs újabb esély? Nincs bocsánat? Tudom, hogy a többiek érdeke, hogy a renitenskedőket távol kell tartani a közösségtől, de annyira nem elképzelhető, hogy Józsi változott?
Vajon a politikusoknak miért adunk újra és újra esélyt, mikor tudjuk, hogy csak csalódást okoznak? Egy szegény öreg és beteg ember nem érdemli meg ezt a második lehetőséget?
Aztán az ügyeletes szociális munkás mondta, hogy ő éjszakás volt, amúgy is beugró, várjak 9 óráig, akkor jön a váltás.
Kilenckor hiába mentem fel újra az irodába, nem volt ott senki, csak a takarítónő, aki mondta, hogy 10-től értekezlet lesz itt, akkor jön mindenki, várjak...
Ezer dolgom lett volna, de vártam türelmesen. A kis helyiségben, ahol Józsi feküdhetett két napig a melegben, egyre több ember lett. A levegő elviselhetetlen volt. A reménytelenség szaga ülte meg azt a kicsi szobát, ahova ezek az emberek melegedni jöhettek be. Volt, aki miután leült a székére, rögtön mély álomba is szenderedett. Az egyik szék alatt egy csecsemőknek való zenélő játék időnként megnyugtató, halk zenét játszott. Talán ettől aludt el az az ember.
Sok ismerősöm volt ott a Köztársaság térről. Mindjárt volt ezer kérdés, számtalan kérés. Repült az idő. Közben Józsi átgondolta ezerszer a helyzetét, és úgy döntött, hogy menjünk inkább "haza". Ez az aluljárót jelenti. Így aztán felmentem az irodába, elkértem a papírjait, és eljöttünk, miután Connerth Gottfried a kerekesszék szállítására alkalmas autójával a segítségünkre sietett az első szóra. Még egy férfi kikiabált az ablakon, hogy eláruljuk, hogy hova megyünk innen, vagy nincs joga tudni? Valamiért mérgesnek tűnt. Azt gondolom, hogy mérgelődni nekünk lett volna okunk. Miután mondtam neki, hogy visszamegyünk az aluljáróba, bólintott és becsukta az ablakot. Vajon mire bólintott rá? Akarom ezt egyáltalán tudni?

16178445_1724437777581523_6256716074980951410_o.jpg
Az aluljáróban a matraca megvolt Józsinak, de minden más hiányzott.
Zoli éppen dolgozott, így megkértem, segítsen nekünk Józsi holmiját elvinni tőlem. A Miskolcot megjárt két táskával és egy reklámszatyorral elindultunk az aluljáróba.
Én közben kerítettem egy tollas dunnát, a hozzá való párnával. Ez volt ugyanis Józsi nagy álma.
Nagyon örült neki. Mikor megágyaztam neki, láttam, hogy elégedettebb, mint az utolsó öt napban bármikor.
Aztán elmentünk még Zuglóba néhány adományért, amit tovább is vittünk gyorsan Vecsésre. Visszafelé még a stadionoknál találkoztam Suhajda  Zsuzsával, aki két nagy szatyor adományt hozott, és rohant ő is tovább.
Még egy kis családi élet is belefért, és aztán haza, elkezdtem főzni.
Ma krumplileves volt nokedlivel, füstölt hússal.
Levittem az aluljáróba, és ma senki nem volt, aki segített volna cipelni. Zoli nem volt a helyén.
De már nagyon vártak. Előkerült Sanyi is, Józsi legjobb barátja. Nem tudtam eldönteni, hogy örül-e, hogy a barátját viszontlátta, vagy sajnálja-e, hogy így alakult a sorsa.
Kiosztottam a vacsorát, de sokat nem tudtam ma beszélgetni velük, mert dolgoznom kell. Majd holnap!
Jani összeszedte a kiürült teás flakonokat, és egy szatyorba rakta. Attila segített kiosztani a kaját, hozta a kenyeret, és Lacinak és a maminak ő vitte oda a vacsorát.
Eltettük a többieknek is az adagjukat.
Közben előkerült Zoli is. Ő az én szatyromat hozta, amit reggel nála hagytam, hogy vigyázzon rá. Belecsempészett egy csokit, csak nekem.
Mert az jár! Megdolgoztam érte, Anya!, mondta, és közben mosolygott.
Mikor eljöttem, az egész folyosó integetett, jó éjt kívánt, és úgy láttam, hogy mintha ma boldogabbak lennének, hiszen ma már teljes létszámban együtt van ez a kis család.
Napközben sikerült beszélnem Iványi Gáborral, és megkért, hogy írjam le neki Józsi történetét. Miután ezzel is végeztem, bízom benne, hogy ő majd segít tényleg jó helyet találni neki.
Addig meg mindent megteszek, hogy jól érezze magát a fogadott családja körében, és egy kicsit könnyebb legyen az élete, hiszen a szememben ő egy nagyon értékes ember, minden rossz tulajdonságával együtt.

Vélemények Katáról

Lang Alex: Tóth Kata barátom egy dalt ír!

Az EMBERIESSÉG HIMNUSZÁT

Nem tollal teszi és nem papírra, tettei hangjegyei vésődnek be a pesti flaszterba.
Jelölöm Katát a Jószolgálati díjra, nem jár neki, ő maga a jó szolgálat!

Mónus Angéla: Ma végre elkísértem Tóth Kata -t "ételt osztani ;) Kicsit arrébb egy orosz hajléktalan "lakik", fura volt megszólítani, és kicsit féltem is felébreszteni, mert nem beszélek oroszul, de nem is kellett. Amikor eljöttem, félúton még hátranézett és láttam már eszik. Neki azért a sorstársaitól sokkal nehezebb lehet.

Radocsai Katalin: Drága Kata ! A jó Isten áldjon meg a törődésedért, a segítésedért ! Te egy Magyar Teréz anya vagy ! Nincsenek jó szavak, amivel méltatni lehetne azt, amit az emberekért teszel ! Óriási köszönet Neked ! Tudom, hogy elnyered a méltó jutalmad, és azt is tudom, hogy nem ez jár a fejedben miközben ezt a munkát végzed !!!! Óriási ölelés !

Mari Koltai: Koszonet es elismeres mindazert az onzetlensegert, faradozasert, ami jellemzi ezeket a segitokesz embereket.

Kovács Judit: Hozzád mennék az aluljáróba, ha nem lenne fedelem. 

Szalai Zsanett Pynky: Nagyon köszönöm, Kata, hogy minden nap beszámolsz nekünk, mert nagyon fontos hogy lássuk mi az amit tenni lehet és hogyan tudunk mi is odafordulni az elesettekhez.

Tibor Turcsik: Ma viszont nekem volt borzasztó napom, veled és a "tieiddel" kapcsolatban! Álltalában az az első reggel, hogy a rádiót bekapcsoljuk s csak aztán nyissuk ki a szemünket. Nahát mire kellett ébredni, innen is, onnan is csak a külömbféle járványok elterjedését hallottam :-( Egyből Te jutottál eszembe! Mi lenne ha te is lebetegednél, mi lenne velők?

Sándor Juhász: Kata! Személyedben egy olyan önzetlen,fáradhatatlan, segítőkész embert,,barátot ismertem meg, akiből csak EGY VAN!!!! Puszi Papó!

Virányi András: Csak ember, és csak segít! Leveszem a kalapom

Ildikó Nagyné Horváth: én is olvasom minden nap a beszámolóját és nagyon csodálom és tisztelem!

Sándorné Kósa Brigitta: Tóth Kata a hajléktalanok ide-oda repkedő mentőangyala. Egyszerre van több helyszínen. Etet, gyógyít, ápol, támogat, fejben tart, figyel, szervez, gondoskodik. Magányos farkas abból a szempontból, hogy maga szervezi a körülötte élő hajléktalan emberek segítését. Nincs mögötte egyesület, szervezet, hálózat, csak sok-sok barát, alkalmi segítő, akikkel összefogva hegyeket képes megmozgatni. Tavaly megszervezte a hajléktalanok főzőversenyét, többször gyűjtött rászoruló gyerekeknek iskolatáskát, iskolaszert. Idén decemberben kisvasútoztatott miskolci gyerekeket, és számtalan alkalommal vendégelte már meg meleg étellel a hajléktalan barátait.

Január 29.

Sziasztok!


Ma nyugodt volt a nap.
Nem is hittem, hogy ilyen is lesz mostanában, de a mai nap egy ilyen volt. Józsi viszonylag jól van holnap reggelig. Aztán átmegyünk a Dankóba. Ott holnaptól tudnak fogadni bennünket. Józsi ennek örül, valamiért bizakodó. Többször beszéltünk ma is, és nyugodtnak tűnt. Igaz, zavarja, hogy sokan vannak egy szobában, ami kicsi és levegőtlen, és ez zavarja, de azt mondja, hogy a kedvemért és a cél érdekében kibírja.
Annyira sajnálom, mert tudom, hogy ez mennyire nem az ő világa.
Neki kell a friss levegő, a nyugalom, és gondoljon mindenki bele, ezek nem luxus vágyak.
Persze lehet mondani, hogy sokkal jobb neki most, mint az aluljáróban, de ki az, aki ilyen nyugalmat kíván magának?
Ma korábban volt vacsora az aluljáróban, mint máskor szokott, mert sokkal hidegebb volt lent, mint mostanában, és nem akartam, hogy sokat fázzanak.
Ma káposztás bab volt sok kolbásszal, pogácsával. Nagy sikere volt.
Mindenki kicsit nyűgös volt.
Tibi és Jani már aludtak, alig bírtam felébreszteni őket. Laci nem volt éhes, de mikor mondtam, hogy ha kihűl a kaja már nem finom, mosolyogva elkezdett enni.
A mami még nem volt a helyén, de eltettük neki a kaját. Ma nem volt segítségem, így aztán Misi felajánlotta, hogy ő széthordja a kaját, hogy Anyának ne kelljen cipelni.
Zoli ma lázas volt. Feküdt az ágyán, és tűzforró volt. Szó nélkül vette be a gyógyszert, amit adtam neki, és reklamált, hogy miért akarok ilyen hamar elmenni, és miért nem ülök még mellette.
Igaz, ő mindig ezt mondja. Ha 24 órát ülnék mellette, és beszélgetnénk, az talán elég volna neki.
A Zolik már csak ilyenek.
Zolika, aki nem az aluljáróban lakik, hanem a kórház oldalában egy bokorban, ma hazakísért és azt mondta, hogy annyira szeretné, ha valaki végre igazán megölelné, és szeretné. A szívem szakadt bele.
Ezek az emberek sokkal érzékenyebbek, mint az átlag.
Egész nap csak lenéző pillantásokat, megvetést, utálatot éreznek, tapasztalnak. Persze, hogy igénylik a gyengédséget.
Zolika kemény drogos, és még az aluljárósok sem szeretik, mert mikor be van lőve, akkor agresszív. Velem még sosem volt kötekedő. Soha nem beszélt gorombán, még akkor sem, mikor teljesen be volt lőve.
Nagyon sajnálom, hiszen még csak 34 éves. Vajon mi lesz vele?
Én próbálok majd rajta segíteni, de ő nem egyszerű, hiszen mindig mozgásban van, mert nem akarja, hogy elvigyék.
Lehet most megvetni azért, mert drogozik, azért mert ilyen fiatalon nem dolgozik, hanem az utcán él, de egyszerűbb lenne megérteni, hogy jutott el idáig.
Én csak sajnálni tudom, és biztos vagyok benne, hogy segítek neki, amiben tudok.
Nem egyszerű az utcán élni. Én azt gondolom, hogy nekem egy napig sem sikerülne, és minden elismerésem azoknak akik mégis talpon tudnak maradni, céljaik vannak, és remélik, hogy sikerül innen kiverekedni magukat.
Ha rajtam múlik, mindenkinek segítek akinek tudok, és akinek lehet.
De ami biztos, hogy az aluljáróban élők mindig számíthatnak rám, hiszen egy család lettünk ez alatt a másfél hónap alatt, amióta napi kapcsolatban vagyok velük.
Életem részei lettek, és mindent megteszek azért, hogy minél könnyebb legyen az életük, és visszanyerjék hitüket, bízzanak az emberekben.
Remélem, hogy ebben a munkámban sok társra találok közöttetek, mert segíteni, adni jó dolog.
Arról nem beszélve, hogy senki nem tudhatja, hogy mikor kerül a perifériára.
Akkor jó lenne, ha lennének olyan barátai, ismerősei, akik mellette állnak, segítik, felkarolják.
Fogjunk végre össze, és segítsük már egymást!
Csak így van esélyünk egy normális életre.
Gondolkozzatok el ezen, drága barátaim.
Jó éjszakát nektek!

Január 28.

Sziasztok!
Ma egy kicsit nyugodtabb volt a napom.
Józsi jó melegben van, és bár a körülmények még közel sem ideálisak, de melegben volt egész nap és egész éjjel. Az ellátó munkatársai nagyon rendesek voltak, mert nem küldték ki Józsit reggel 8-kor mint a többieket, hagyták pihenni, hiszen napok óta nem aludt. Mondjuk elmondása szerint éjszaka nem sokat pihent, mert rossz volt a levegő, és a többiek nem engedték kinyitni az ablakot még arra a rövid időre sem, hogy kiszellőzzön az a helyiség, ahol 10 ember aludt egy akkora szobában, mint nekem az irodám. Így Józsi csak forgolódott, és nem igazán pihent. De gondolom az is közrejátszott, hogy végtelenül elfáradt a napokig tartó üldögéléstől, és magamról tudom, ha nagyon fáradt vagyok, én sem tudok aludni. Hála a telefonnak, amit vettem neki, többször is beszéltünk a nap folyamán. Ez mindkettőnknek megnyugtató volt. Ettől függetlenül délután bementem hozzá, és vittem, amit kért. Meg amit nem.
Közben az intézet műszakban lévő szociális munkásával is beszéltem, aki elmondta, hogy csak hétfő reggel 8 óráig lehet ott Józsi, mert utána az a hely már a nappali melegedő, és akkor már rengeteg ember fog bezsúfolódni arra a pár négyzetméterre, nem fekhet ott egész nap.
Tehát a nagy kérdés: hova viszem őt hétfő reggel?
Lehet, hogy mégsem vagyok olyan nyugodt? Remélem, addig lesz megoldás!
Miután hazajöttem Józsitól, elkezdtem főzni a gulyáslevest, és aztán befutott Bálint Valéria is. Ő pucolta a zöldségeket nagy buzgalommal.
Megfőtt a tea is, már rutinosan kiadagoltuk, és lementünk az aluljáróba. Nagyon hideg van.
A kezemet csak úgy csípte a hideg, alig bírtam szétszedni a tányérokat.
Panaszkodtak, hogy fáznak. A forró leves és a tea sajnos annyira nem melegít át senkit, hogy a komfortérzetük tökéletes legyen. Csabinak most már nem volt láza, csak hőemelkedése. Természetesen a gyógyszert itthon felejtettem, de úgyis haza kellett jönnünk még plusz takarókért mindenkinek, és Zoli hazakísért minket, mert a táskájából kellett néhány dolog.
A kérésére valamit meg kellett néznem a számítógépen, és amíg az információt kerestem, beszélgettünk. Vali a konyhában még átforrósította a maradék teát, és palackokba töltötte. Zoli érzelmes hangulatba került, és valahogyan a családra terelődött a szó. Pár kérdés után már ki is derítettem az anyukája telefonszámát, és fel is hívtam. Zoli kérte, hogy mondjam meg az édesanyjának, hogy boldog új évet kíván neki, és hogy jól van.
Pár szót váltottam az édesanyjával, majd rábeszéltem, hogy ők is beszéljenek egymással.
Nagyon régen nem beszéltek már, és az anyukája boldog volt, hogy a fia hangját hallotta. Zoli szeme is könnyben úszott, és a közben a szobába érkező Valival mi is elérzékenyültünk.
Tudom, hogy fogok még az anyukájával beszélni, és azt is tudom, hogy fognak ők még találkozni hamarosan.
Így aztán Zoli élete is visszakerülhet a normális kerékvágásba, hiszen ha valamit nagyon akar az ember, azt valóra lehet váltani. Ő pedig egy ideje nagyon akarja, hogy úgy éljen mint az átlag emberek. Én pedig mindent megteszek, hogy ez sikerüljön neki.
Vali nagyon jókat beszélget Lacival és Tibivel. Már megszokták, hogy ő viszi oda nekik az ételt, és mindig kedvesen fogadják.
Alapból kedvesek, nyitottak. Ez hatalmas változás az első bizalmatlan beszélgetés, a gyanakvó tekintetek után.
Miután másodszor is lementünk az aluljáróba a takarókkal és a gyógyszerekkel, Zoli még könyörgött, hogy egy kicsit beszélgessünk.
Jelzem, ma mással nem is volt idő beszélgetni, csak vele. Éreztem, hogy el akar valamit mondani, de aztán mégis meggondolta magát. Ma nagyon érzelmes hangulatban volt. Ő az, aki a legtöbb törődést igényli, de rajta a leginkább lemérhető a fejlődés.
A többiek gyorsan beburkolóztak a plusz takarókba, és még elmondták, hogy Józsit üdvözlik, és mondjam meg neki, hogy vigyáznak a helyére, ha minden kötél szakad, ide bármikor hazajöhet, mert mi egy család vagyunk.
Jó volt ezt hallani. Remélem, Józsinak nem kell visszajönnie az aluljáróba, mert megoldódik a helyzete. Bízom benne, hogy mindenkinek előbb-utóbb normalizálódik az élete, de amiben igazán biztos vagyok, hogy az "enyéimen" nem fog ki a zord időjárás, mert nagyon vigyázok rájuk.
Fontosak nekem, mert jó emberek, még ha néha meg is botlanak, ha nem mindig úgy élnek ahogy a társadalom elvárná, ha néha isznak, ha néha füveznek is, akkor is sokkal emberibbek mint azok, akik a szociális törvényeket alkotják.
Jó éjszakát nektek barátaim! 

dickens_jellem.jpg

Január 27. - Vajdahunyad utca

Sziasztok!
Ma az egész nap a csalódásról, a várakozásról, az aggodalomról szólt.
Délelőtt beszéltem a Máltaiakkal, és mondtam nekik, hogy elhozom Józsit, mert nincs náluk megoldás arra, hogy emberi körülmények között legyen. Felajánlották a Vajdahunyad utcát mint lehetőséget, ahol fogadnak minket. Örömmel vettem, bár voltak fenntartásaim a hellyel kapcsolatban. Józsival is megbeszéltük, hogy akkor az jó lesz, csak már legyen valami. Harmadik napja ült éjjel - nappal a kerekesszékben, mert nem volt egy szabad ágy sem a máltaiaknál. Persze semmit nem aludt ezen idő alatt, így aztán a teljes kimerülés stádiumában találtam, mikor érte mentem. Ahogy meglátott felélénkült, és alig várta, hogy ajtón kívül legyen. Megértettem. Ez nem embernek való hely. Nekem az igazgató azt mondta, hogy adjam lejjebb az igényeimet, és maradjak a realitás talaján. Pedig csak egy ágyat kértem, fürdési lehetőséget, nyugalmat a védencemnek. Tényleg, micsoda igényeim vannak!
Hogy is gondoltam, hogy egy 73 éves rokkant embert ilyen dolgokkal kell kényeztetni! Micsoda igényesség! Tiszta szégyen!
Kértem volna inkább egy új stadiont, vagy kacsalábon forgó palotát! Ja, most jut eszembe, nekünk az sem jár, hiszen nem vagyunk benne abban a körben, amelyik ezeket a kiváltságokat élvezheti!
Hazafelé megálltunk egy bevásárlóközpontnál, és vettem Józsinak meleg vacsorát, hiszen ő azt szokott enni. Pásztortarhonyát kapott és magyaros csirkemell szeletet. Amíg ő evett, mi Gottfried Connerthel, bementünk az áruházba, hogy ne zavarjuk evés közben, és vettem neki egy telefont, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot, ha külön vagyunk. Mindjárt aktiváltam, feltöltöttem, és kipróbáltam.
Aztán elindultunk a Vajdahunyadba.
Itt egy nagyon kedves, fiatal szociális munkás lány fogadott bennünket. Mondta, hogy már ideszóltak Miskolcról, hogy jönni fogunk, és erre az éjszakára a fapadosba befogadják Józsit.
Persze én rögtön kiakadtam, mert nem erről volt szó. Én nem egy éjszakai fapadot, hanem hosszú távú megoldást akartam ennek az idős embernek. De ő azt mondta, hogy ez volt megbeszélve, és ő nem kompetens, ráadásul jön a hétvége, és nincsenek főnökök. Józsinak holnap reggel el kell hagynia az intézményt.
Azt az intézményt, ami az én szememben maga a borzalom, de a szociális munkás kislány azt mondta, hogy ez még a jobbak közül való. Persze itt is 150%-os kihasználtsággal működnek, és azért, mert Józsi jött, valakit nem tudtak a jelentkezők közül beengedni. Ugyanis minden este 18 órától van beengedés. Sorban állnak az emberek az ajtónál, és akinek szerencséje van bemehet, akinek nincs, az így járt.
Ha mondjuk az utcán rosszul lesz, vagy valaki a lakosság köréből bejelenti, hogy az utcán van, akkor behozhatják, annak van egy külön részlege, de itt tényleg csak a fagyhalál előtti állapotban lévők, a kihűlő félben lévő betegek vannak. Ez a lábadozó.
Ezt a részt már nem láttam, mert amit láttam, az is borzasztó volt.
Aztán megbeszéltük Józsival, hogy miután közel három napja nem aludt, és nagyon fáradt, itt marad a melegben, és holnap majd meglátjuk!
Megágyaztam neki a magunkkal hozott ágyneművel, és lefeküdt abba a szobába, ahol öt priccs volt, és három matrac a földön, a szoba pedig semmivel nem volt nagyobb mint az enyém.  Sőt!
Egy kis rendcsinálás után a kerekesszék is bekerült a helyére, egy kis gyors gyakorlás még a telefonnal, próbahívás, hogy holnap tudjunk beszélni, aztán én eljöttem, Józsi összes cucca most nálam van, ő pedig remélem, már alszik. Mikor lefeküdt, rám nézett, megfogta a kezem, és azt mondta, nehogy sírj, nem annyira borzasztó ez. Belelátott a lelkembe.
Annyira szörnyű és embertelen ez az egész. Milliárdok folynak el, olimpiát tervezünk, közben emberek olyan körülmények között vannak, hogy csak a háborús filmekben látni ilyeneket.
Milyen világ ez?
Az aluljáróban csend volt, mikor lementem. Bálint Valéria már megfőzte a babfőzeléket nekik, a nagy kedvencet, és kiosztotta a forró teát is.
Miután telefonon megbeszéltük, hogy kivel mi történt az aluljáróban, mikor hazaértem, még lementem, mert Csabinak lázcsillapító kellett, és Zoli is nagyon hiányolt. Már mindenki aludt, de Csabi tűzforró volt, és szakadt róla a víz. Pedig nekem lefagyott a kezem amíg rendezkedtem, és a fejem is fázott, mert nem vettem sapkát, csak leszaladtam. Adtam neki gyógyszert, vitamint, és még egy kis mézes-gyömbéres teát, és azt néztem, hogyan fogom holnap komfortosabbá tenni Józsi ágyát, mert tudom, hogy úgyis az lesz a vége, hogy amíg nem sikerül igazi otthont találni neki, addig ide fog hazajönni, mert igaz hogy itt huzat van és hideg, de ez a biztonság, a nyugalom és a szeretet.
Ha a lakásom akadálymentes lenne, ha a WC-be, fürdőszobába be lehetne menni kerekesszékkel, ha Józsi csak egy kicsit is tudna járni, már rég nem lenne ez a kálvária.
De vajon hány ilyen ember él az utcán így mint Józsi? 

soha.jpg

Január 26.

Sziasztok!
Életem egyik legszörnyűbb napján vagyok túl. Sok könny, aggódás, bánat. Így lehetne ezt a napot jellemezni.
Reggel felhívtam a Máltaiakat, és beszéltem Józsival. A kerekesszékében ülve töltötte az éjszakát. Helye csak a földön lévő takarón lett volna, ahonnan mozgáskorlátozottsága miatt nem tudott volna még csak fel sem ülni, így aztán ezt a lehetőséget elvetette, hogy a földön feküdjön.
Hívtam Varga Lászlót, aki szintén próbált minden létező megoldást, de ő is csak falakba ütközött. Ugyan vár még egy visszajelzést egy helyről, de az csak holnap délelőtt lesz. Józsival délután is beszéltem, amitől nem lett könnyebb a lelkem, mert kérdeztem tőle, hogy mi legyen: menjek érte és hozzam vissza Pestre, vagy várjunk még egy napot?
Azt mondta, hogy legyen úgy ahogy én akarom.  Ettől csak még rosszabb lett a kedvem, hiszen az én naivitásom volt, hogy anélkül hogy meggyőződtem volna róla, hogy milyen körülmények várják Józsit Miskolcon, elindultam vele, hiszen annyira akarta, hogy ágyban, melegben lehessen, és megfürödhessen már végre jó alaposan a forró vízben. Nem nagy dolgok ezek, de Józsinak még ez sem adatott meg.  32 órája ül a kerekesszékében, kialvatlanul, reménytelenül, elveszve.
Én pedig tehetetlenül csak bőgök, ha eszembe jut, hogy hol hagytam. Délután hazaértem, és elkezdtem főzni a vacsorát a többieknek. Ma kelkáposzta-főzelék volt sok kolbásszal, jó zsírosan, ahogy szeretik. Miközben osztottam a vacsorát, egyre Józsin járt az eszem. Nem volt jó kedvem. Persze mindjárt észrevették, és kérdezgettek. Elmondtam, hogy mi történt. Misi azt mondta: ne szomorkodjon Kata anya, talpraesett gyerek a Józsi, majd hazajön közénk. Mondtam, hogy majd inkább érte megyek, mert az a biztos, azt mondták szinte egyszerre, hogy az jó lesz.

Misi beteg lesz. Láza nincs, de levert, gyenge és étvágytalan. Belenyomtam dupla adag C-vitamint, és ráparancsoltam, hogy igya meg azt a Nutridrinket, amit kapott valamilyen jótét lélektől az összes gyerekem, de senki nem akarta, merte megkóstolni. Elmagyaráztam nekik, hogy mire való, és hogy milyen jó lesz nekik, ha isszák. Misi megkóstolta, és fintorgott. Azt mondta, ez nem az anya főztje. Szemei huncutul csillogtak. Zoli készül az új életre. Ma mint egy testőr, hordta utánam a kajához a teát, osztotta a kenyeret, és cipelte a szatyrot, ami nem könnyű. Azt mondta, hogy nem akarja, hogy én cipeljek bármit is, mert nem szeretné, ha bajom esne. Mondtam, hogy nem kell rám vigyázni, hiszen nem vagyok hímes tojás. Azt mondta, hogy sokkal több vagyok annál. Gyakorlatilag életmentő vagyok, akit ő mindenkitől meg fog védeni. Még saját magamtól is, mert nem bánok szépen magammal.  Ezt nem tudom, hogy találta ki, de nem firtattam. Amikor Laci meglátott, azt mondta a többieknek, figyelitek, itt jön az édesanyánk! Aztán előkerült Bán Sándor is, aki már volt nálam, hiszen hozott flakonokat, és filteres teákat, de most újra visszafordult, és a doboz cigijét ideadta, hogy kaja után osszam szét a fiúk között. Sanyi, megtörtént!  Köszönik szépen.
Vacsora után Balázs rendet rakott az asztalon, még beszélgettem velük egy kicsit, majd hazajöttem, és Zoli hazakísért, mert hozta a szatyrot, és különben is nálam van az összes értéke. Néhány holmi kellett neki belőle. Én dolgoztam, ő pakolászott, és legalább melegben volt addig is. Közben beszélgettünk is. Egyre többet tudok meg róla, de nem szeretném elmesélni, hiszen még nem kaptam felhatalmazást rá, hogy megosszam veletek ezeket a megszerzett infókat.
Azt gondolom, hogy Zoli a legnagyobb eredményem. Ő változott meg a legjobban. A változás mindenkinek szembetűnő a környéken, és én nagyon büszke vagyok rá, hogy már nem a halált várja, hanem olyan tervei vannak, ami reális és mégis mesébe illő. De az biztos, hogy mindenben támogatni fogom őt.
Miután összeszedte, amit el akart vinni a dolgai közül, én is elindultam a postára egy csomagot feladni és egy levelet átvenni.
Meg találkozóm is volt Brüll Adéllal, aki két szatyor meleg holmit hozott, amit szét tudunk osztani a rászorulók között. Köszönöm szépen a nevükben is.
Jót beszélgettünk, és megállapítottam, hogy mennyire jó, hogy ilyen sok rendes ember van körülöttem.
Csak a szívem ne fájna ennyire Józsi miatt, akkor még boldog is lennék, hiszen már olyan békés, olyan családias lett a Keleti aluljáró, és annyira nyitottakká, kedvesekké váltak azok a mogorva, életunt emberek, akiket megismertem néhány hónapja, és akikkel szoros kapcsolat alakult ki közöttünk ez alatt a több mint egy hónap alatt.
Remélem, a holnapi nap már csupa jó hírt hoz Józsival kapcsolatban.
Én erről fogok álmodni, ha majd eljutok odáig, hogy ágyba kerüljek.
Jó éjt nektek barátaim. 

16195920_1726036614088306_6689601927098081457_n.jpg

Így töltött Józsi két éjszakát és két napot a Máltaiaknál Miskolcon.
Vajon mennyire humánus hogy ennyit üljön a rokkant a kerekesszékben?

Január 25. - Józsi Miskolcra

Sziasztok!
Ez ma egy meglehetően hosszúra sikeredett nap, nem minden tanulság nélkül. A reggel úgy zajlott, ahogy ez már lenni szokott több mint egy hónapja, minden reggel. Az aluljáróban élők megkapták az életmentő reggeli forró teát, a banánt, és én robogtam tovább.
De a délután más volt mint eddig, hiszen ma Józsit Miskolcra vittük Connerth Gottfried segítségével. Mielőtt elindultunk, én odatettem a lebbencslevest főni, aztán megérkezett Bálint Valéria barátnőm, és ő folytatta a tevékenységet. Mi pedig elindultunk.
Megható volt, ahogy Józsi elköszönt a barátaitól. Sanyi tolta fel a kerekesszéket az autóig, és könnyes szemmel köszönt el Józsitól. Valival mi is kicsit párás tekintettel figyeltük a búcsúzást. Sanyi megkért, hogy mindenképpen telefonáljak, ha már megérkeztünk, és jó helye van Józsinak.
Nem telefonáltam neki. Nem azért mert elfelejtettem, vagy mert nem akartam, hanem mert Józsinak nincs jó helye. :(
Sajnos nem személyesen én intéztem az elhelyezését a szállóra, de még 12 órakor volt egy egyeztető telefon, amiben azt a megerősítést kaptam, hogy mehetünk nyugodtan, a Vöröskereszt hajléktalanszállója fogad bennünket. Csak a tüdőszűrő papír kell hozzá.
Így indultunk útra Józsinak minden holmijával, értékével együtt. Sajnos az egész elfért két szatyorban és egy nagy táskában. :(
Ennyi egy egész élet. :(
Leértünk Miskolcra, és én bementem a szállóra. Mondtam, hogy ki vagyok és honnan jöttünk. Mindjárt volt nagy meglepetés, mert az a kontakt személy, aki tudott az érkezésünkről, nem volt kompetens abban, hogy Józsit felvegyék oda. Aki pedig illetékes volt, közölte, hogy szó sem lehet erről, mert nincs hely, krízis időszak van, és ide ugyan nem tudjuk hozni, mert már így is sokkal többen vannak, mint amennyi hely van, és különben sem tudnak fogadni olyan embert, aki nem tudja ellátni magát. De menjünk át a Napfény otthonba, ők talán. Ott van rehabilitációs részleg is.
Átmentünk a Napfénybe, és ott aztán közölték, hogy ők bizony nem vesznek be csak úgy embereket, mert először a háziorvosnak kell adni egy papírt (mintha egy hajléktalannak lenne háziorvosa), aztán az intézmény orvosa is megvizsgálja, és ha ő úgy dönt, hogy felvehető, akkor jöhet, de csak délelőtt, mert ilyenkor ezeket nem lehet elintézni.
Menjünk a Máltaiakhoz. Talán.
Elmentünk oda is.
Itt voltak a legrendesebbek. Nagyon megsajnálták Józsit, de mivel ez a legkisebb intézmény, és az ő szemléletük az, hogy senki nem maradhat a hidegben, mindenkit befogadnak, aki bebocsájtást kér, így aztán a folyosón a földön is ülnek, fekszenek emberek.
Mindenki megoldást keresett, a szociális munkásoktól az igazgatóig, akivel telefonon beszéltem, de sajnos ettől még nem lett ágya Józsinak.
De maradhatott a melegben. A holmiját biztonságban elhelyezték az irodában, és a kerekesszékében ülve várja a reggelt, és a megoldást.
Én szorult helyzetünkben telefonos segítséget kértem. Varga László országgyűlési képviselőt hívtam fel, aki megígérte, hogy holnap segít Józsinak ágyat, nyugalmat, "otthont" találni.
Én még a folyosón sírtam tehetetlen dühömben, Józsi vigasztalt, és reménykedve, magát is meggyőzve mondta, hogy nyugodjak meg, mert talán az a képviselő segíteni fog. Mindenesetre hazafelé nagyon vigyázzunk az úton, mert ha valami bajom lesz, abba ő belehal.
Én pedig abba haltam bele, hogy Magyarország jobban teljesít, csak azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni!
Szeretném, ha ez az írás minden létező fórumhoz eljutna, hogy mindenki megtudja, ha eddig kételkedett benne, hogy miért van annyi hajléktalan az utcán, hogy miért halnak meg az emberek a fűtetlen lakásukban.
Mert ebben az országban az egyetlen, ami működik, az a hazugság gyártás.
Kiegészítve a mutyival, a lopással, és az érzéketlenséggel.
Cseppet sem tisztelt kormányunk ennyit tud!
Közben itthon Vali levitte a kislányával a vacsorát az aluljáróba. Bár a beígért kenyér nem érkezett meg, a tegnapi maradékot megették a lebbencs leveshez a fiúk, és még repetáztak is.
Mindenki megkapta a forró teáját, és bár Zoli azt mondta, hogy megvár, bármikor jövök is haza, békésen aludt az ágyán.
Ők legalább biztonságban vannak. Én pedig nyelem a könnyeimet miközben begépelem ezeket a sorokat, mert eszembe jut Józsi, aki ha itt marad, már jóllakottan és nyugodtan alszik, miközben ott hiába a fűtött helyiség, egy kerekesszékben ül egész éjjel, és teljes bizonytalanságban van.
Már alig várom a reggelt, hogy telefonáljak neki, hogyan töltötte az éjszakát, és remélem, hogy a beígért segítség minél hamarabb érkezik, és megoldódik Józsi kálváriája, és én is megnyugodhatok!

16178445_1724437777581523_6256716074980951410_o.jpg

Józsi, amikor még biztonságban volt

Január 24. - palacsinta

img_1267.JPG

Sziasztok!
Ma elég érdekesen alakult a nap. Reggel már korán jött hozzám Kozák Annamária, a Katolikus Rádió fiatal riportere, és együtt mentünk le az aluljáróba a hagymás-szalonnás tojásrántottával és a forró teával, kávéval. Annamária Józsival szeretett volna riportot készíteni, mert a múltkor nem sikerült neki, hiszen Sanyi szóval tartotta. Remélem, hogy jól sikerült, mert én, miután kiosztottam a reggelit, gyorsan elrohantam a dolgomra. Mikor délután előkerültem, hatalmas rend fogadott az aluljáróban. Minden ki volt takarítva, a szemét kidobálva, az ágyak rendbe rakva, és csak Misi volt ott, aki vigyázott a holmikra. Józsi elment Sanyival a tüdőszűrő papírt elintézni. Holnap pedig megyünk Miskolcra! 
Ma tehát búcsúvacsora volt, és én majdnem elrontottam. Babfőzeléket készítettem jó zsírosan, sok kolbásszal, de közben leültem dolgozni, és egy kicsit odaégett. Na jó, nem kicsit, hanem elég erősen, hiszen az égett szagra jutott el a tudatomig, hogy én tulajdonképpen főzök. 
Próbáltam menteni a menthetetlent, így aztán sajnos eléggé kozmás íze lett a babfőzeléknek. Elkészült a tea is, és közben befutott Bálint Valéria, így aztán hamar összedolgoztunk, és mentünk le az aluljáróba, ahol már Vizvári Jutka várt bennünket. A fiúkról nem is beszélve...
Nem győztem szabadkozni, hogy ma nem annyira jó a kaja, de mindenki dicsérte, és mindenki kért még repetát is. Persze tudom, hogy ez a vigasztalás miatt volt, mert tényleg ciki ilyen kaját főzni, de hát ez van! Folyamatos időzavarban vagyok. Határidős munka, és kevés idő a munka elvégzésére. 
Aztán mikor mindenki jóllakott, elővettük a palacsintát, amit Jutka sütött. Az volt az igazi meglepetés. Úgy örültek, mint a gyerekek!
Persze nekem is kellett ennem, pedig én nem is szeretem a palacsintát.  De a béke kedvéért ettem egyet, vagy kettőt. 
Nagyon vidám volt a hangulat. Mindenki felszabadultan viccelődött, és tényleg olyan volt az egész, mintha egy nagy család együtt vacsorázna. Aztán mi Valival hazajöttünk még takarókért és nadrágért, pulóverért Lindáéknak, akik a másik oldalra költöztek, mert ott melegebb van. Meg jött egy új fiú is, Tibi. Teljesen meghatódott, hogy itt mennyire gondoskodnak róluk, és nem győzött hálálkodni. Kapott matracot, takarókat és a házirendet is. De azt hiszem, hogy ezzel nem lesz gond, mert úgy láttam, hogy ő még nem régóta hajléktalan. Majd holnap beszélgetek vele, és szeretnék segíteni neki, hogy visszakerüljön a társadalomba. Mert az elején még mindig sikerül, ha van egy támogató kéz.
Aztán csörgött a telefonom, és Ernő volt az a Kálvin térről. Semmi különös nem volt, csak annyit mondott, hogy köszönnek mindent, és örül, hogy hallotta a hangom. Ilyenkor olyan boldog vagyok, hogy az összefogásunk eredményeként több mint negyven embert mentettünk meg a fagyhaláltól, és adtuk vissza a reményt, hogy egyszer majd csak lesz jobb is, mert az emberek alapvetően jók.
Én legalábbis ezt hiszem. Ezt akarom hinni, mert ha mást gondolok, akkor tényleg nem érdemes élni.
De mindenkinek vannak tervei, vágyai, és azt érzem, hogy nem csak az aluljáróban indult el valami pozitív változás, hanem egyre több helyen.
Ez pedig az egyetlen helyes irány!
Szép álmokat barátaim! 

img_1266.JPGimg_1264.JPGimg_1265.JPG

Január 22.

Sziasztok!
Ma hála az égnek, nem volt hideg annyira, így az "enyéim" is élénkebbek voltak, mint egyébként.
Igaz, reggel, mikor vittem a reggelit, még mindenki aludt, hiszen vasárnap van, de aztán hamar felébredtek a meleg pizza illatára.
Bár Csabi, aki ma egy kicsit jobban volt, azt mondta, hogy ilyen korán reggel nem tud enni, és Józsi is azt mondta, hogy elteszi későbbre, de mint tudjuk, a pizza csak melegen finom, így egy kicsit erősködtem. Aztán mikor a tegnap esti túrós tésztára terelődött a szó, és Józsi azt mondta, hogy abból ő akár most is tudna enni, és erre a Misi is kontrázott, akkor már kész is volt a dolog, hiszen mondtam, hogy ha elfogy a pizza, akkor hozom a túrós tésztát is.
Persze, hogy ettek szépen.
Aztán levittem a megmelegített, finomra lepirított túrós tésztát, és akkor már tényleg degeszre ették magukat.
Még Zoli hazakísért, mert nálam vannak az értékei, és szeretett volna valamit kivenni a táskából, aztán én elkezdtem dolgozni, ők pedig élték az életüket.
Délután Bálint Valéria barátnőmmel úgy egyeztünk meg, hogy ő főzi a rizst, én készítem a lecsót, és rizses lecsó lesz a vacsora. Így is történt. A konzerv lecsóhoz vettem igazi paprikát, és jó sok házi kolbásszal, sok hagymával feljavítva készült, hogy finom legyen. Az érkező Kaposi Mária és Király Évi már a lépcsőházban érezték a finom illatot.
Aztán elkészült a tea is, és elindultunk az aluljáróba. Évi megjegyezte, hogy lent sokkal hidegebb van, mint fent. Sajnos ez igaz, és ezért van az, hogy ennyire figyelek rájuk, hogy ne fázzanak meg, ha lehet egyáltalán. Nagy örömmel fogadták a barátaimat, és persze mindenkinek volt valami kérése, kérdése, mesélni valója. Ma sem tudtam annyi időt tölteni velük, mint amennyit igényelnének, de sajnos sokan vannak, és mindegyik órákat tudna mesélni, kérdezni.
Csabinak megjelent a testvére és a sógora. Ők is hajléktalanok. Nekem nem tetszett, hogy szétdobálták a szemetet, és meglehetősen harsányak voltak. Józsi mindjárt rendre is utasította őket. Valinak nem volt szimpatikus a család, de én még emlékeztem rá, hogy amikor elkezdtem az aluljáróba járni, mindenki így viselkedett. Mostanra már civilizálódtak.
Minden elfogyott, bár Csabinak, aki már egy kicsivel tényleg jobban lett, így nem volt a helyén, mert nem szeret fetrengeni egész nap, hagytunk egy kis rizses lecsót. Sajnálom, hogy hideg lesz, mire "hazajön".
Mami sem volt az ágyán. Vasárnap mindig elmászkál, mert akkor valahogy adakozóbbak az emberek, és akkor össze lehet egy kis pénzt szedni.
Istenem, de jó lenne, ha nem kellene senkinek így élni!
Remélem, hogy egyszer majd ez az idő is eljön.
Én már nagyon várom.
Köszönöm mindenkinek aki segített ma is, hogy segíthessek. 

kajafontos.jpg

Január 21.

Sziasztok!

Ma is eseménydús napot tudhatok magam mögött. :)
Úgy látszik, ez a sorsom, hogy nincs pihenő még hétvégén sem.
Az "enyéim" adnak nekem feladatot rendesen.
Délelőtt jött Gál Andrea, aki a világ legjobb humorú csaja, és nem utolsó sorban ő csinálja a körmöm rendszeresen csodaszépre, és hozott az "enyéimnek" teát, cukrot, citromot, hiszen tudja, hogy az itt kereskedelmi mennyiségben fogy. Köszönet érte Deák Katának, Szlusnyik Péternek, Pulugor Máriának, Demjén Máriának, Kapuvári Évának, Szaksz Erzsébetnek, akik Andival küldtek egy csomó cuccot már a múltkor is. <3 Jót dumáltunk, közben én megszépültem, aztán már menni is kellett nekem is, hiszen felajánlást kaptam: kb. 400 darab fél literes műanyag flakonért mentem le Ráckevére.
Köszönet érte Budai Gábor.<3
Aztán gyors vásárlás, főzés, és irány a Keleti aluljáró.
Ott már nagyon vártak. Józsi kicsit morcos volt, mert azt hitte, hogy több időt fogok ma lent tölteni, hiszen szombat van. Nem is akart nagy mérgében enni, de mikor meglátta, hogy túrós tészta van, a kedvence, és éppen úgy, ahogy ő szereti, teljesen elolvadt. Három tányérral sikerült megennie, és nagyon sajnálta, hogy több már nem fér belé. :)
Misi sem maradt le mögötte, ő is három tányérral evett. Zoli nem kért csak egy tányérral, ő inkább beszélgetni szeretett volna. Közben befutott az aluljáróba Sanchez Ilona, és Kürti Judit is. Ők otthon kerestek, de itt találtak rám. Senki nem jött üres kézzel. Az "enyéim" sok finomságot kaptak ma is.
Került még kabát, meleg sál, pulóver is ma nekik. Vagy másoknak, mert az én "gyerekeim" már teljesen el vannak látva, de valahogy mindig megtalálnak a rászorulók, így nem sokáig marad nálam egy-egy holmi. :D Ennek nagyon örülök, mert jó érzés, hogy rendesen járnak, meleg ruhákban, kényelmes cipőkben. Legalább ettől egy kicsit jobban embernek érzik magukat. Csaba nagyon beteg. Magas láza van, és nem akart enni sem. Orvost nem akart, mert úgy sem foglalkozik vele. Nekem sajnos nem volt már itthon lázcsillapítóm, de Zollai András elment az ügyeletes gyógyszertárba, és tőle fogok kapni.
Így aztán ma még lesz egy menetem az aluljáróba. Zoli nagyon kedves volt Ilonához és Judithoz. A mogorva nagy gyerek teljesen társasági emberként üldögélt a matracán, ette a túrós tésztát, és csevegett velünk. Persze azt szerette volna, ha még maradunk, de sokan vannak, és mindenkire kell egy kis időt fordítani.
Mert a család már csak ilyen. :D
Közben kiderült, hogy Józsinak meglett a zenedoboza. Sanyi vitte el, hogy el ne lopják neki. Csak még nem volt ideje visszahozni.
Én meg feleslegesen aggódtam. De ez egy jó hír volt. Így aztán szólt is a zene, mint a fene! :)
Második utamon az aluljáróba vittem Zolinak egy kabátot, mert ellopták az övét, amíg aludt. Meg egy cipőt kapott Jani, aki nem a Keletiben lakik, de gyakran megfordul itt. Alig várták, hogy visszaérjek, mert persze én is elindultam gyógyszer ügyben. Utána jött András felajánlása, hogy elmegy az ügyeletes gyógyszertárba. Miután Zoli megkapta a kabátját, ami olyan mintha ráöntötték volna, hazakísért, és elhozott két táska holmit, mert nálam biztonságban tudja őket. Ez jó érzés nekem. :)
Most várom Andrást, és ha megjött a gyógyszer, megyek vissza az aluljáróba, mert idegesít, hogy mi van Csabával. Meg persze még egy kis túrós tésztát viszek Józsinak, hiszen az volt a kívánsága, hogy később még hagy egyen már egy picit, és akkor az a pici legyen már forró neki. :)
Bízom benne, hogy a sors kegyes lesz hozzánk, és nem lesz nagyon hideg az éjszaka.
Féltem ezeket a fiúkat, és azt az egy szem mamikát. Hiszen ők már a családommá váltak valamilyen szinten.
Köszönöm mindenkinek aki segített abban, hogy ma is maximálisan megadhassak nekik mindent, amit szeretnék, és amit ők még álmodni sem mernek.
Jó emberek vagytok barátaim. <3
Jó éjszakát mindenkinek. <3

süti beállítások módosítása